A harci kiképzés terén fejlesztené az együttműködését a fehérorosz és az iráni hadsereg – közölte a fehérorosz hadügyminisztérium sajtószolgálata azután, hogy Aljakszandr Bász vezérőrnagy, a fehérorosz fegyveres erők harci kiképzési főosztályának vezetője Iránban járt.
Teheránban közös hadgyakorlatot is tartottak a terrorizmus ellen
Ezzel párhuzamosan azt is elárulták, hogy Teheránban véget ért a Security Belt 2024 (Biztonsági Öv 2024) parancsnoki és törzskari gyakorlat, amelyben fehérorosz katonák vettek részt. A gyakorlat témája a terrorizmus elleni küzdelem volt.
Viktar Hrenyin és Mohammad Reza Astiani fehérorosz és iráni hadügyminiszterek a kazah fővárosban, Asztanában tartott megbeszélése után a fehérorosz katonai tárca közölte, hogy
Minszk és Teherán érdekelt az együttműködés további fejlesztésében katonai téren.
A két politikus a Sanghaji Együttműködési Szervezet hadügyminisztereinek találkozójára utazott akkor Kazahsztánba.
Korábban, Hrenyin és Astiani teheráni találkozóját követően, 2023. július végén a védelmi szervek között egyetértési emlékeztetőt, valamint a kétoldalú katonai együttműködés egy évre szóló tervét írták alá.