Pénz- és tőkepiac

Brutálisan rávert az elemzői konszenzusra a Magyar Telekom

Minden soron nagyot nőttek, jócskán ráverve az eleve optimista elemzői konszenzusra is a hazai piacvezető távközlési cég első negyedéves pénzügyi mutatói. Különösen kedvező, hogy a Magyar Telekom korrigált nettó eredménye, amely a részvényesi javadalmazás alapját képezi – több mint 200 százalékkal lőtt ki az előző év azonos időszakához mérten.

A Magyar Telekom első negyedéves bevételei – a mobil-adatforgalom és a vezetékes széles sávú szolgáltatások folyamatos növekedésének, valamint az inflációkövető díjkorrekció kedvező hatásának köszönhetően – az előző év azonos időszakához mérten 14,5 százalékkal, 224,2 milliárd forintra nőttek, közel 5 milliárd forinttal felülmúlva a hétfőn közzétett elemzői konszenzust is – derült ki a társaság szerdán, tőzsdezárás után publikált gyorsjelentéséből.

telekom-uzletnyitas20,
Brutális növekedésről jelentett a Magyar Telekom / Fotó: Bujdos Tibor / Észak-Magyarország

Megugróban a Telekom osztalékalapja

A bruttó fedezet is tartotta a lépést a bevételi trenddel, éves szinten 18,7 százalékkal felpörögve. A közvetett költségek eközben 9,3 százalékkal csökkentek az energiaköltségek alakulásának, valamint a közműadó megszüntetésének hatására, melyek együttesen ellensúlyozták a személyi jellegű ráfordítások és a távközlési pótadó növekedését.

A cégnél árgus szemmel figyelt EBITDA AL – azaz a lízingköltségek utáni EBITDA – 51,4 százalékkal, csaknem 77 milliárd forintra nőtt, szemben az elemzők átlagosan mindössze 72,5 milliárd forintos várakozásával.

A nettó eredmény a bázisidőszaki 10,5 milliárd forintos értéket több mint megháromszorozva, 33,7 milliárd forintra lőtt ki, messze túlszárnyalva az elemzők 28,5 milliárd forintos prognózisát.

A gyorsjelentés talán legfontosabb adata pedig nem más, minthogy a korrigált nettó eredmény 25,9 milliárd forinttal, azaz 210 százalékkal, 38,1 milliárd forintra bővült. Ez azért lényeges, mert a cég hatályos osztalékpolitikája értelmében a Magyar Telekom a korrigált nettó eredmény 60-80 százalékát fordítja a részvényesek javadalmazására, tehát osztalékfizetésre és a saját részvényei visszavásárlására. Ha tehát az év hátralévő részében is hasonló eredményeket szállít a távközlési csoport, már előre dörzsölhetik a tenyerüket a befektetők.

Javított publikus célszámain a cég

A társaság spektrumlicencek nélkül számolt beruházási költségei ráadásul 16,1 százalékkal zsugorodtak az előző év azonos időszakához képest, és 19,7 milliárd forintot tettek, amit a magyarországi végberendezés-beszerzések eltérő éven belüli dinamikájának, valamint az észak-macedón RAN-korszerűsítésre irányuló, felgyorsult beruházások hiányának, továbbá a szezonálisan alacsonyabb tévétartalom aktiválási költségeknek magyaráznak.

Előretekintve, elkötelezettek maradunk stabil piaci pozíciónk és működési lendületünk megőrzése mellett, és ezáltal a bevételi és EBITDA AL célkitűzésünk teljesítése irányába. A vártnál kedvezőbb hozamkörnyezet és kevésbé romló működőtőke-folyamatoknak köszönhetően a módosított eredmény tekintetében 140 milliárd forintra emeljük a 2024. évi célkitűzést, míg a szabad cash-flow vonatkozásában 130 milliárd forintot kívánunk elérni

– mondta egyebek között Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, aki azt is megemlítette, hogy a cég vezetékes hálózatát immár 3,7 millió háztartás és vállalkozás számára tették elérhetővé, illetve a mobilhálózat modernizációjában is jelentős előrelépést értek el a március végi 82 százalékos készültséggel.

 

A menedzsment bevétel- és EBITDAaL-ágon megerősítette éves várakozásait, amelyek szerint az előbbiben 5-10, utóbbiban 20-25 százalékos bővülésre számítanak.

A részvényesek derűlátóan várták a számokat, szerdán a papír jelentős forgalom mellett 1 százalékkal 951 forintra drágult. 

 

 

Magyar Telek bevétel növekedés beruházás Telekom
Kapcsolódó cikkek