BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyben a magyar dohány és a pécsi dohánygyár beruházásai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ha megszavazza ma a parlament a 10 százalékos árrést a dohány-kiskereskedelemben, akkor a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. felfüggeszti a 2013-2014-re tervezett, mintegy 15 milliárdos hazai beruházásait. „Amennyiben a minimális kiskereskedelmi árrés a hazai piac prognosztizált csökkenéséhez vezet és a jelenleg 65 százalékos export termelés kritikus arány fölé emelkedik, a mintegy 400 főt foglalkoztató pécsi gyár és a közel 8000 embernek munkát adó dohányfelvásárlás létjogosultsága is megszűnhet” – tudatta lapunkkal a cég.

Hozzátették: a cigaretta fogyasztói árának több mint 80 százaléka adó. Ha erre a jelenlegi 3-4 százalék helyett egy lépésben minimum 10 százalékos árrés tevődik, drasztikus áremelkedéshez vezethet, aminek sokszorosan bizonyított következménye a feketepiac növekedése. Az árrés emelkedést szerintük az ipar képtelen lesz finanszírozni.

A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 2010-ben 1,9 milliárd, 2011-ben 3 milliárd, 2012-ben már 4,2 milliárd forint veszteséget produkált Magyarországon, míg az ipar vesztesége 2010-ben 5,3 milliárd, 2011-ben pedig 8,6 milliárd forint volt a nyilvános cégbírósági adatok alapján.

A NAV hivatalos adatai szerint a cigaretta értékesítése 2012 és 2013. április hónapokat összehasonlítva 20 százalékkal csökkent, amit a fogyasztási dohány piac már nem tudott ellensúlyozni. Ez azt jelenti, hogy a teljes piac 2012 első négy hónapjához képest 12 százalékkal csökkent. A feketepiac növekedése minden tapasztalat szerint rendkívül gyors és nagyon lassan fordítható vissza. Ez a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. számításai szerint legalább 45 milliárd forint adóbevétel kiesést jelenthet 2013-2014-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.