BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ab elutasította az ombudsman negyedik alkotmánymódosításra irányuló indítványát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel.

Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy - mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége - aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.

Az Ab az alaptörvény-módosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására vonatkozó indítványt nem találta megalapozottnak, tartalmi vizsgálatot pedig hatáskör hiányában nem végzett. Ugyanakkor a határozatból kiderül az is, hogy az ombudsmani indítvánnyal támadott alaptörvényi rendelkezések részletszabályait majdan rögzítő törvények és rendeletek esetleges alkotmányossági vizsgálata során az Ab el fogja végezni az erre vonatkozó alaptörvényi rendelkezések értelmezését, amelynek a nemzetközi jogi és uniós kötelezettségekkel együtt ellentmondásmentes rendszert kell képeznie.

Szabó Máté a többi között azzal fordult az Ab-hoz, hogy formai hibát ejtett az Országgyűlés a negyedik alkotmánymódosítás elfogadásakor, ami közjogi érvénytelenséghez vezetett, a tartalmi vizsgálatból pedig kiderül, hogy egyes rendelkezései ellentétesek az alkotmánnyal, ami belső ellentmondást eredményez az alaptörvényben, továbbá egyes pontokon a módosítás korábbi alkotmánybírósági döntésekkel ellentétes.

A negyedik alkotmánymódosítás tartalmazza többek között a hallgatói szerződések és az életvitelszerűen utcán tartózkodás szankcionálásnak lehetőségét, a család fogalmát és a politikai reklám tiltását a kereskedelmi tévékben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.