BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos bírálat az Amnesty Internationaltől Magyarországnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Amnesty International (AI) 2013-as éves jelentésében aggodalmait fejezte ki az új magyar alaptörvény "potenciálisan diszkrimináló hatása" miatt.

Az ORF által ismertetett jelentés szerint az AI a törvényt azért bírálja, mert az lehetőségeket nyújt az emberi jogok megnyirbálására. A jelentés emlékeztet az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított eljárásra,  amiért az ország a birák és az ügyészek korhatárát, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségét tekintve nem alkalmazta a vonatkozó EU-jogszabályokat.

A magyarországi diszkriminációt illetően az AI az azonos nemű párokat hozza fel példának. Ám a romák is változatlanul rasszista erőszak áldozatai - emlékeztet a jelentés. Ezzel kapcsolatban még mindig nem ítélték el a romák ellen 2008 és 2009 között végrehajtott  támadások elkövetésével és hat ember - köztük egy kisgyermek - meggyilkolásával vádolt személyeket. A jelentés a hatóságok fellépését is birálja a menetelő csoportok "önbíráskodásával szemben", amely utóbbi célja a romák megfélemlitése és az erőszakkal való fenyegetőzés volt. Ugyanis a hatóságok "túlságosan lassan és nem megfelelőképpen reagáltak", ahogy ez Gyöngyöspatán és Devecseren történt.

A jelentés a továbbiakban emlékeztet azokra a tiltakozásokra, amelyeket polgári szervezetek rendeztek az Alkotmánybíróságot illető új törvény ellen. Ez ugyanis "oktalan akadályokat" támasztana, ha a polgárok az emberi jogok visszaélésével kapcsolatban az alkotmánybírósághoz akarnak fordulni. A jelentés szerint a médiatörvény a médiát továbbra is "politikai irányítás" alá helyezné.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.