BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősített tavaly a Lukoil

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újraindította a három éve felhagyott üzemanyag nagykereskedelmét a Lukoil Magyarország Kft., amely költségcsökkentéssel és fejlesztéssel válaszolt a válság miatt országosan csökkenő keresletre. Néhány hazai riválisával ellentétben egyetlen töltőállomását sem zárta be, és az eladásait is szinten tudta tartani

A Lukoil Magyarország Kft. visszatért a hazai üzemanyag-nagykereskedelmi piacra, ahonnan 2010-ben a válságadó miatt lépett ki. A szükséges engedélyeket már megszerezte, jelenleg sorra veszi fel a kapcsolatot korábbi, illetve leendő vevőivel. E lépésre azon, óvatos beruházás-politikája jegyében kerül sor, amelyet az idén is követni kíván pozíciói megtartása és erősítése érdekében, s amelynek köszönhetően a múlt évet – ügyvezető igazgatója értékelése szerint – sikerrel vette.

„Tavaly mindig egy kicsivel jobbak voltunk, mint a piaci trendek” – jelentette ki a Világgazdaságnak Bulat Szubajev, aki egyben az orosz Lukoil közép-európai csoportjának a vezetője is.

Mint elmondta, a 75 töltőállomást üzemeltető Lukoil Kft. (amely ennek alapján az ország ötödik legnagyobb üzemanyag kiskereskedője) 2012-ben folytatta a korábban elkezdett költség optimalizálást, a versenyképes árak megtartása mellett. Ennek köszönhetően fenn tudta tartani a kúthálózatát anélkül, hogy akár egyetlen töltőállomást is be kellett volna zárnia. (A Shell a múlt évi 17 után az idén újabb 15 magyarországi töltőállomást zár be, a megmaradó egységek többségénél pedig megszűnik az éjszakai nyitva tartás. Az idén már az OMV is bezárt három kutat, és szintén megszüntette egyes töltőállomásai éjszakai nyitva tartását.)

A Lukoilnak azonban még csak az éjszakai nyitva tartást sem kellett szüneteltetnie, igaz, e 24 órás szolgáltatást egyébként is csak szezonálisan azaz a nyári hónapokban nyújtják egyes kútjai, míg a többi állandóan napi 16 órában működik. A Lukoil, szemben a hazai üzemanyag-kiskereskedők többségével, két, kisebb egysége híján maga foglalkoztatja a töltőállomások dolgozóit.

A múlt évi szolgáltatás-bővítés részeként autómosókat telepített a cég, de Bulat Szubajev szerint kedveltté váltak a Panos nevű pékségek és az átépített kávé-sarkok is. Sok vevőt vonzott a Lukoil azzal, hogy csütörtökönként olcsóbban adja az üzemanyagot. A várakozások szerint teljesített, és jó eredményt produkált az új típusú flotta kártyája, ennek köszönhetően a kutak forgalma és az eladások mennyisége is nőtt.

A társaság 2012-es adatai még nem nyilvánosak, az ügyvezető ennek kapcsán csak annyit mondott lapunknak, hogy a cég vezetése egészében tekintve elégedett, hiszen az elért piaci pozíciót sikerült megtartani a kút-szám és az eladott mennyiség tekintetében is.

Az idén, mivel a gazdasági krízis még nem múlt el és a gazdaság szereplőire továbbra is jelentős adóterhek nehezednek, nem marad más, csak az eddigieknek megfelelően folytatni a költségek kordában tartását, illetve az óvatos beruházási politikát. A cél az eddigi pozíció megtartása.
Ezt persze nehezíti, hogy az igazgató szerint a magyarországi a legtöbb kihívást tartogató piacok egyike az Európai Unióban.

Reagálás akár óránként is

Azon kérdésünkre, hogy fogadta a cég azt, hogy a Mol az év eleje óta hetente kétszer is meghatározhatja az üzemanyag nagykereskedelmi árát, az ügyvezető igazgató elmondta: a Lukoil, korszerű belső IT rendszerének köszönhetően akár egy órán belül is képes rugalmasan reagálni az árak változására. Ez az érdeke is, hiszen arra törekszik, hogy a minőségi termékeit is kedvező áron kívánja. E képessége különösen hasznos lehet annak tudatában, hogy a piaci feltételek mostanában nagyon gyorsan változnak.

Más közép-európai piacokon, például a Cseh Köztársaságban vagy Lengyelországban, az üzemanyag árak egyébként is naponta módosulnak.

Más közép-európai piacokon, például a Cseh Köztársaságban vagy Lengyelországban, az üzemanyag árak egyébként is naponta módosulnak. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.