EU-s pályázatok: Szinte összeomlott a kkv-k reménye
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye azt mutatja, hogy a tavaly év végén tapasztalt optimista hozzáállás idén nagymértékben romlott az uniós pályázatok megítélését illetően. A bizalmi indexet meghatározó 10 tényező közül az EU részindex csökkent a legnagyobb mértékben, így jelenleg 39 ponton áll. A csökkenő lelkesedés annak tudható be, hogy kevesebb vállalkozás talál számára érdekes pályázatot.
„Idén egyértelműen kevesebb elérhető uniós pályázati lehetőségből válogathatnak a cégek, így érthető, hogy kevesebb olyan kiírást találnak, amely érdekes számukra. A jelenlegi eredményeket javíthatja, hogy a következő, 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban a magyar GDP 13 százalékának megfelelő összegű európai uniós forrás lesz elérhető a hazai vállalkozások számára.
Mivel a gazdaságfejlesztésre rendelkezésre álló összeg nagyobb lesz, mint a 2007-2013 közötti időszakban, vélhetően több vállalkozás tud majd élni a pályázati lehetőségekkel” – tájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
A különböző ágazatok véleménye eltérő az EU támogatásokat illetően. „Az agrárcégeknél 7 százalékponttal 69 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek reálisnak tartják, hogy uniós forráshoz jussanak, az ipari cégek több mint fele (54 százalék), míg a szolgáltató szektor közel fele (49 százalék) tartja reálisnak EU támogatás elnyerését. A kereskedelmi vállalkozások megítélése ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb, jelenleg 44 százalékuk tartja valószerűnek uniós forrás elnyerését” – tette hozzá a szakember.


