BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olli Rehn: Nincs kettős mérce Magyarországgal szemben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar kormánynak az utóbbi években tapasztaltnál több strukturális átalakítást kellene végrehajtania. Az EU-t kettős mércével vádolni nem helytálló – nyilatkozta a Figyelőnek Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági biztosa.

Rehn szerint kivétel nélkül valamennyi tagállam folyamatos megfigyelés alatt áll, hogy tiszteletben tartják-e a gazdasági és költségvetési politika terén tett kötelezettségvállalásaikat. „Tehát az a tény, hogy nem javasoltunk pénzügyi szankciókat egyetlen tagállammal szemben sem, még nem jelenti azt, hogy nem húzhatjuk meg ezt a lépést, amennyiben a közpénzügyek és szélesebb értelemben a gazdaságpolitika egyértelműen letérnek a fenntarthatósági pályáról” – fejtette ki.

A biztos Magyarországról szólva megemlítette, hogy az ország az utóbbi években jelentős mértékben egyszeri intézkedésekre és adóemelésekre támaszkodott strukturális intézkedések helyett. „Ezt megvitattuk Varga Mihállyal és Orbán Viktorral is. Én a Bizottság nevében arra bátorítottam a kormányt, hogy szerkezeti reformokkal hajtsák végre a fenntartható államháztartási hiányt. A legtöbb tagállamnál keverednek az állandó és az ideiglenes intézkedések. A magyarok eléggé erősen támaszkodtak az ideiglenes egyszeri intézkedésekre, és jobb lenne, ha az állandó lépések felé tolódna el az egyensúly” – mondta Rehn.

Olli Rehn emlékeztetett arra, hogy a költségvetési politika területén a folyamatosság érvényesül, akkor is, ha egy ország mentesül a deficiteljárás alól. Ha egy tagállammal szemben megszűnik az eljárás, az többé nem a paktum korrektív, hanem annak preventív ágába kerül, ami középtávú költségvetési célok elérését és tiszteletben tartását feltételezi, továbbá az államadósság stabil csökkentését, ha annak mértéke meghaladja a GDP 60 százalékát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.