BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabálymódosításokat javasolnak a bírók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több esztendőre visszatekintve jelentősen csökkent, az idén márciushoz képest azonban emelkedett a folyamatban lévő, illetőleg a két éven túli perek száma. A bírók -- az ügyek gyorsabb lezárását elősegítendő -- kívánatosnak tartanák bizonyos eljárási szabályok módosítását.

A négy éve még mintegy 205 ezer folyamatban lévő per az idén szeptemberre 169 ezerre apadt. A helyi bíróságokat 1996 nyarán több mint 15,5 ezer két éven túli ügy terhelte. Ezek száma -- az Országos Igazságszolgáltatási Tanács adatai szerint -- 2000 őszén 13,8 ezerre csökkent. Az ügyhátralékok feldolgozásában bekövetkezett biztató változások is hozzájárultak a hazai igazságszolgáltatás helyzetének kedvező megítéléséhez az uniós országjelentésben. A tényekhez tartozik azonban az is, hogy a tavaszi felmérésekhez képest háromezerrel növekedett a folyamatban lévő, és azon belül több százzal a két éven túli perek száma. Ennek alapvető okát Hönichné dr. Gaál Éva, az OIT hivatalának munkatársa -- a Világgazdaság megkeresésére válaszolván -- abban látja, hogy a nyáron az ítélkezési szünet miatt másfél hónapig nem tartottak tárgyalásokat.

Az adatokból kiderül: a helyi bíróságoknak még mindig nyomasztóan magas -- 140 ezret meghaladó -- a restanciája. A több mint két éve húzódó polgári ügyekben a tavasz óta némiképp tovább csökkent a hátralék, ám a büntetőperekben több mint félezerrel nőtt. Ugyancsak emelkedett a két évet meghaladó gazdasági jogviták száma.

A hosszadalmas eljárásoknak részben bíróságon belüli okai vannak. Főként a betegség, vagy szülés miatti tartós távollétek következtében gyűlnek az akták, de előfordulnak például pervezetési hibák is, különösen a még gyakorlatlan, fiatal bírók részéről. Nemegyszer maga a jogvita bonyolultsága hátráltatja az időben történő befejezést. Többnyire azonban nem a bíróság, hanem a felek, tanúk vagy a szakértők mulasztása okán "csúsznak" az ügyek.

Az OIT -- a megyei bírósági elnökök javaslatai alapján -- azt kéri az igazságügyi tárcától, hogy az eljárási szabályok módosításánál vegyék figyelembe a pereket gyorsító lehetőségeket. Mint azt Hönichné dr. Gaál Éva elmondta: van olyan indítvány, amely megfontolandónak tartja annak megakadályozását, hogy a vádlott közvetlenül a határozathozatal előtt másik védőnek adjon meghatalmazást. Akad olyan is, amely célszerűnek látná, ha a mainál több alkalma lenne a bírónak a tárgyalás lefolytatására a vádlott távollétében. Ismét más azt javasolja, hogy előzetes letartóztatásba helyezhessék a terheltet, ha sorozatos mulasztásával meghiúsítja az eljárás menetét.


Csökkent, mégis emelkedett a hátralékos ügyek hátraléka Több esztendőre visszatekintve jelentősen csökkent, az idén márciushoz képest azonban emelkedett a folyamatban lévő, illetőleg a két éven túli perek száma. A bírók -- az ügyek gyorsabb lezárását elősegítendő -- kívánatosnak tartanák bizonyos eljárási szabályok módosítását. Kende Katalin-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.