BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késni fog a módosítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Pénzügyminisztérium már dolgozik a jegybanktörvény módosításán. Országjelentésében az unió is a jegybanktörvény EU-konform megváltoztatását szorgalmazza. Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata alapján erre 2001 őszén kerülhet sor. Bár a jogszabály nagy része már most is megfelel a nyugati gyakorlatnak, a késlekedés mégis kellemetlen. Magyarország ugyanis ígéretet tett, hogy a változtatásokat 2000-ben végrehajtja.

A jegybank működésére vonatkozó hatályos reguláció három fő területen tér el az unióban alkalmazott szabályozástól -- fejtette ki a Világgazdaságnak Hetényi Géza, a Külügyminisztérium munkatársa. Ezek közül csupán az egyik az újabban gyakran felmerülő jegybanki függetlenség kérdése. A másik módosításra szoruló terület a jegybank legfőbb céljának megfogalmazása, a harmadik pedig a közvetlen jegybanki hitelnyújtás lehetősége.



A függetlenséggel kapcsolatban csupán kisebb változtatások szükségesek -- mondja Hetényi. Ezek például a jegybanktanács kormányzattól, illetve kormányzati ciklusoktól való függetlenítésére irányulnak. Ennek érdekében a tagok kinevezési idejét meghosszabbíthatják. A jegybanktanács ülésein részt vevő pénzügyminisztériumi képviselő szerepét szintén felülvizsgálnák.



A jelenlegi törvény szerint a jegybank feladata a nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. Mivel a két feladat között egyik sem élvez prioritást, ez elvileg szerepzavart jelenthet a jegybank számára. Ezért a jelenleg tervezett változtatások a fizetőeszköz vásárlóerejének védelmét a kormányzat támogatása elé helyeznék.



A másik módosítás arra irányul, hogy a "nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme" passzust -- az uniós gyakorlatnak megfelelően -- az árstabilitásra, vagyis kizárólag a belső vásárlóerőre vonatkozó feladat váltsa fel. A jelenlegi inflációs viszonyok között azonban különösen hatna az "árstabilitás fenntartása" mint feladat megfogalmazása -- mondja Hetényi. Ezért valószínű, hogy a törvényben az árstabilitás elérése is az alapvető feladatok közé lesz sorolva. A jegybank legfőbb feladata az alkotmányban is szerepel, ezért ennek módosítására is szükség lesz.



A fenti kérdéseknél erőteljesebben bírálja az unió a jegybanki hitelezés jelenlegi szabályozását. Az 1996-ban módosított jegybanktörvény megtiltotta a kormányzat közvetlen hitelezésének lehetőségét.



Ugyan ez megfelel az unióban alkalmazott gyakorlatnak, ám a magyar jogszabály fenntartott egy kiskaput. A kincstári egységes számla átmeneti likviditási nehézségeinek áthidalására ugyanis a jegybank rövid lejáratú hitelt nyújthat.



A hitelnyújtás lehetőségének törlése csupán formális jelentőségű. Ezek a 15 napos lejárati idejű tartozások ugyanis év végén nem állhatnak fenn, vagyis a likviditási hitelt nem lehet a törvényt kijátszva hosszú távú finanszírozásra felhasználni. Ráadásul a jelenlegi gyakorlat megfelel az uniós szabályoknak -- mondja Hetényi Géza --, ugyanis ilyen hitelfelvételre már több mint fél évtizede nem került sor.



A módosítások nagy része tehát technikai jellegű, amelyek az uniós jogszabályokhoz történő kiigazítást szolgálják. Sok esetben egyszerűen a jelenlegi gyakorlatra történő "ráigazítást" jelenti. Így nem okoz különösebb változást sem a jegybank státusában, sem pedig a mindenkori kormányzattal való viszonyában. Az uniós kritika mégis kisebb presztízsveszteséget jelent Magyarország számára. A csatlakozási fejezet lezárásakor ugyanis a kormányzat ígéretet tett, hogy az említett módosításokat 2000-ben megteszi. Erre most már nyilvánvalóan nem kerül sor. A hét végi miniszterelnöki nyilatkozat kizárta, hogy Surányi György elnöksége idején a törvénymódosításra sor kerülne. Ezért a legvalószínűbb időpont 2001 ősze.



A Fidesz berkeiben egy a harmonizációs szándékoktól független módosítás lehetősége is felmerült. Eszerint a jegybanktanács hatáskörét vissza kellene állítani az 1997 előtti állapotba. Ez a jegybankelnöki pozíció gyengülését jelentené. A javaslat azonban egyelőre nincs napirenden, így valószínűleg erre a módosításra nem kerül sor.





Már csaknem teljesen EU-konform a jegybanktörvény A Pénzügyminisztérium már dolgozik a jegybanktörvény módosításán. Országjelentésében az unió is a jegybanktörvény EU-konform megváltoztatását szorgalmazza. Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata alapján erre 2001 őszén kerülhet sor. Bár a jogszabály nagy része már most is megfelel a nyugati gyakorlatnak, a késlekedés mégis kellemetlen. Magyarország ugyanis ígéretet tett, hogy a változtatásokat 2000-ben végrehajtja. Madár István-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.