BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassuló növekedési ütem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A világgazdaság bővülésének üteme a jelek szerint túljutott tetőpontján, olvasható ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) gazdasági kilátásokat értékelő kiadványa. A szervezet úgy látja, az eurózóna növekedése nem haladhatja meg az Egyesült Államokét a következő két évben. Az általános lassulás alól a kivételek az OECD legújabb tagjai, köztük Magyarország, illetve Japán lehetnek.

A monetáris politika szigorodása és az energiaárak reáljövedelmeket csökkentő hatása az Egyesült Államokban és Európában is kezdi éreztetni hatását, bár a növekedés üteme így is 3 százalék fölötti marad, ami Európában egyben a hosszú távon fenntartható szintet is meghaladja. Ez azzal kecsegtet, hogy az öreg kontinensen a munkanélküliek aránya húszéves mélypontra, 7 százalék közelébe eshet jövőre.
Az infláció ugyanakkor csak csekély mértékben emelkedik, jóllehet az OECD szerint 2001 közepéig 30 dollár körül maradhat az olaj ára. A nagy olajválságok óta ugyanis jelentős változások zajlottak le a fejlett államokban: a béremelkedés ütemének a múltbeli inflációhoz igazítása megszűnt mint általános gyakorlat, az élesebb verseny következtében a költségnövekedés kisebb részét lehet a fogyasztókra hárítani, és a gazdaságpolitika is elkötelezett az árstabilitás mellett.
Magyarországon 2001-ben is az idei ütemben javulhat a gazdaság teljesítménye. Az előrejelzés a munkanélküliség és az infláció további lassú mérséklődését valószínűsíti. Az egyik kockázati tényezőt a külső kereslet visszaesése jelenti, míg a másikat a fiskális politika lazulása -- a kétéves költségvetésben tervezett adómérséklések és kormányzati programok hatását a folyó kiadások csökkentésével javasolja ellensúlyozni a jelentés a gazdaság túlhevülésének elkerülése érdekében.
Az Egyesült Államokban a háztartások fogyasztási kiadásainak visszafogása és a lakásépítések számának csökkenése vezérli a "landolást", miután a jelzáloghitelek kamatai is érdemben emelkedtek, és a részvényárfolyamok is mérséklődtek a történelmi csúcspontok elérése óta. A jelentés úgy ítéli meg, további kamatemelésekre kerülhet sor, ám a növekedés így is alig múlja alul a legújabb elemzések eredményei alapján 4 százalékosra becsült hosszú távú potenciális maximumot. Így a kapacitáskihasználtság továbbra is igen magas marad.
Európában is csökken a növekedési ütem, igaz, csak fokozatosan. A kapacitások szűkössége helyett erőforráskorlátokba ütközhet a további gazdasági bővülés: a ciklikus munkanélküliség jelentősen csökkent, illetve egyes államokban teljesen eltűnt. Ezért került napirendre az euróövezet több tagországában is a probléma kormányzati szinten való kezelése.
Úgy tűnik, a japán gazdaság is növekedési pályára állt, bár a fellendülés még bizonytalan. A jelentés 2 százalék fölötti bővülést valószínűsít a szigetországban 2001-ben. Ehhez az újabb kormányzati stimulus mellett a 2000 októbere és 2001 májusa között lejáró lekötött lakossági betétekben felhalmozott jelentős összegek is hozzájárulhatnak valamelyest, melyek egy részét talán fogyasztásra fordítják a háztartások.
Továbbra is az olajárak körüli bizonytalanság hordozza a legfőbb kockázatot a világgazdaság növekedésére nézve. A szerzők utalnak rá ugyanakkor, hogy bár az energiahordozó drágasága 2000-ben is a jövedelmek jelentős újraelosztásához vezetett az olajexportőrök és -importőrök között, az OECD GDP-jének 0,5 százalékára rúgó reáljövedelem-veszteség jóval alulmúlja az 1974-es 2,8, illetve az 1979--80-as 2,5 százalékos mértéket. A növekedést pedig pozitívan befolyásolhatja a javuló egyenlegű államháztartások kiváltotta adócsökkentési hullám.
Japán mellett Cseh-, Lengyel- és Magyarország tartoznak azon OECD-államok közé, melyekben a növekedési ütem stabilizálódik, illetve növekszik. Lengyelország a magyarhoz hasonló erőteljes gazdasági bővülést tud felmutatni már az idén is, míg Csehország a következő évben várhatóan felülmúlja eddigi szerényebb teljesítményét.
Magyarország gazdaságának növekedésében az előrejelzés szerint növekvő szerepet kaphat a belső kereslet a nettó export rovására. A magánfogyasztás 5 százalék fölötti növekedése részben segíti a növekedést, részben azonban az import növelésén keresztül rontja a kereskedelmi mérleget. Ennek ellenére a folyó fizetési mérleg hiánya a becslések szerint csak kevéssel haladja majd meg a bruttó hazai termék 4 százalékát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.