Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×GAZDASÁG / GAZDASÁGPOLITIKA
GVH: túlzott mértékű az eredetvizsgálati díj
A versenyhatóság a két tárcavezetőt a szabályozás megváltoztatására hívja fel, az indokolatlanul magas díjszintek, az igazolhatatlan, felesleges ráfordítások csökkentése érdekében.
A GVH-t meglepetésként érte, hogy 2009 decemberében az eredetiségvizsgálat szabályozásában lényeges módosításokra került sor. A jogalkotók az új elképzelésekről előzetesen nem kérték ki a versenyhatóság véleményét. Sem az igazságügyi, sem a közlekedési tárca nem tett eleget egyeztetési kötelezettségének, miközben a végrehajtott jogszabály-változtatások nyilvánvalóan érintették bizonyos piaci tevékenységek gyakorlásának feltételeit. A versenyhatóság így most utólagosan kénytelen lehetőséget kérni az előterjesztések tanulmányozására, mivel erős a gyanúja, hogy az új szabályozás miatt a közfeladat ellátásának hatékonysága nemhogy javult, hanem tovább romlott. A GVH már 2008-as országgyűlési beszámolójában kezdeményezte az eredetvizsgálat rendszerének felülvizsgálatát. Ezt megelőzően 2008 novemberében pedig versenypolitikai elemzést tett közzé a kötelező gépjármű eredetiségvizsgálat szabályozásáról. Rámutatott: a gépjármű eredetvizsgálat rendszere a verseny szempontjából és a fogyasztók számára nem kielégítően működik. A területet érintő jogalkotás a magánpiaci szereplők érdekei mentén alakult. Amellett, hogy az elért társadalmi hasznot jóval meghaladják a rendszer működtetéséhez szükséges ráfordítások, az eredetvizsgálat csupán korlátozottan alkalmas eredeti célja megvalósítására.A GVH álláspontja szerint a gépjármű tulajdonosokat terhelő költségek csökkentésére lehetőséget kínál az állami közlekedésigazgatási feladatok ellátásának ésszerűsítése, az eredetvizsgálatot végzők közötti árverseny kikényszerítése, az átláthatóság javítása. A versenyhatóság szerint amennyiben az eredetvizsgálatra fordított összköltség szintje bármilyen okból nem lenne csökkenthető, az eredetiség ellenőrzési kötelezettség eltörlése vagy a szolgáltatás piaci alapokra helyezése is megfontolandó a szabályozó részéről.
A GVH 2008. novemberi kezdeményezésére az érintett tárcáktól visszajelzés máig nem érkezett, illetve érdemi intézkedés nem történt.
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 13:43 Hét napos sztrájk a British Airwaysnél
- 13:43 A Fidesz sem fordítja vissza a költségvetési konszolidációt - vélik elemzők
- 13:32 Megduplázná exportját az Egyesült Államok
- 13:22 Földút vezet majd a Balatonringhez? Összekötőút-tender lefújva!
- 13:11 Kockázat vagy óvatosság? - Nyugdíjpénztári körkép
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Libatolvajozták Bajnait - A pofontól kijózanodtunk
- "Hazaáruló, hazaáruló" - Bajnai Mezőberényben, összefoglaló
- Magyarországra jön a kínai óriás
- Gyes helyett utalványokat adnának a kismamáknak?
- Jó hír a nyugdíjpénztáraknak! Nézze meg, az Öné hogyan teljesít!
- Újabb piramisjáték-gyanús ügyeket jelentett be a PSZÁF
- Idehozza európai gyártását a Huawei
- Stumpf: Gyurcsány bezavarhat az MSZP-ben
- A gazdag országok irigylik a magyar nyugdíjasokat – FT
BUX
2010. március 12. 13:4915 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 182.29 | +0.038% | ![]() |
| EUR/HUF | 265.99 | +0.024% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.617% | ![]() |
| USD/HUF | 193.22 | -0.749% | ![]() |
Kiemelt témák
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.74%
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.74%
- Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap I Sorozat 1.55%
3 havi teljesítmény magas kockázat (növekedési)
- Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 4.34%
- Allianz Nyugdíjpénztár 3.55%
- ING Pénztár 3.47%







Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc