BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakértő: Államcsődöt jelent az új bankadó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ha az állam 100 forint helyett 93 forintot fizet ki a bankoknak az önkormányzati adósságátvállalás során, az bizony szelektív államcsőd - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Felcsuti Péter, a Raiffeisen korábbi vezérigazgatója. Szerinte ez a meccs még nincs lefutva, ami pedig a 16 százalékos kamatadó 6 százalékos egészségügyi hozzájárulással történő megfejelését illeti, az annak a bújtatott beismerése, hogy az egykulcsos adórendszer nem működik.

Senki nem számított a Varga Mihály által bejelentett csomagra, amelynek a valós szándékairól csak találgathatunk. Az egyik lehetőség, hogy a bevételek lassabban csordogálnak a vártnál, de általános a vélemény, hogy nincs akkora baj a költségvetésben. Felcsuti másik tippje, hogy egy választási osztogatásnak, például az egyébként mindenki által helyesnek tartott pedagógus életpálya modellnek kíván megágyazni a kormány.

Mindenki gyanította, hogy a banki ügyfelek optimalizálják tranzakciósilleték-befizetéseiket. Háromféleképpen lehet ezt megtenni: készpénz-használattal, termék- és szolgáltatáscserével, illetve a vállalati pénzforgalom külföldre helyezésével. Emellett azt is el tudom képzelni, hogy a kormány rosszul kalkulált - mondta Felcsuti a Portfolio beszámolója szerint. Kínos ügynek és viccnek nevezte Felcsuti a kamatjövedelem utáni egészségügyi hozzájárulás bevezetését. Lehetett volna azt mondani, hogy nem 16 százalék, hanem 21 százalék a kamatadó, de akkor ki kellett volna mondani, hogy az egykulcsos adórendszer nem működik - vélte Felcsuti.

Az önkormányzati adósságátvállalás után fizetendő 7 százalékos adóról szóló meccs Felcsuti szerint még nincs lefutva, ez ugyanis, "ha a bankok nagyon kemények lesznek", felveti a szelektív államcsőd lehetőségét. Az állam ugyanis nem fizeti ki a teljes adósságát, és majdnem mindegy, hogy a levonást a csőd részének tekinti, vagy adó formájában veti ki. Száz helyett kilencvenhármat fizetni "az bizony szelektív csőd" - fogalmazott. Felcsuti úgy tudja, ebben az ügyben még nagyon komoly tárgyalások jönnek, szó nincs még egyezségről.

"A belföldi és a külföldi bizalmat a nemzetgazdasági miniszter iránt csökkenti, hogy Varga Mihály első nyilatkozataiban a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságának fontosságáról szólt. Ezzel szemben két hónappal később ugyanaz a miniszter előállt egy olyan megszorító csomaggal, amire senki nem számított. Azt még senki sem tudja, hogy miért. Lehet, hogy a bevételek lassabban csordogálnak a vártnál, de az is lehet, hogy meg akarnak ágyazni egy választási költségvetésnek. Egyszerűbben: kell némi szétosztható pénz" – vélekedett a szakember az ATV beszámolója szerint. „Az előbbi lehetőséget támasztja alá, hogy mivel a költségvetésbe nem folyik be a tervezett bevétel, újabb és újabb csomagokat kell meghirdetni” – tette hozzá Felcsuti.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte , nem jelent szelektív államcsődöt az önkormányzati adósság átvállalása illetve a bankok díjfizetési kötelezettsége. Az adósságátvállalással összességében a bankok is jól járnak – közölte az NGM.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.