BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: egyértelmű, ki felelős az ország eladósodottságáért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az Alkotmánybíróság döntése alapján visszavehető a végkielégítés azoktól a politikusoktól, akik törvénysértő módon jutottak a pénzhez. Varga Mihály egyértelműnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve pénzügyminiszterként Draskovics Tibor és Veres János a felelős az ország eladósodásáért. A devizahiteleseket érintő banki tárgyalásokat illetően megjegyezte a forint árfolyamot biztosan rögzítik.

Varga Mihály kitért arra, hogy a devizahitelesek ügyében a bankokkal most arról folyik az egyeztetés, hogy a a terhekből milyen részt vállaljanak az adósok, a pénzintézetek és az állam. Ennek eleme, hogy hány forinton rögzítik az árfolyamot.

A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint tévesen értelmezik az Alkotmánybíróság döntését a végkielégítésekről. Varga Mihály azt mondja: a testület azt állapította meg, hogy ha valaki törvénysértő módon jutott hozzá a végkielégítéshez, attól ez a pénz visszavehető.

Azoknál a politikusoknál, akik már nyugdíjba vonultak, ez egyfajta életkori helyzet, de a felelősség kérdésében ugyanúgy meghatározó - tette hozzá. Ha 90 év fölötti háborús bűnösöket ítélnek el, mert 40-50 évvel ezelőtt elkövettek valamit, akkor ebben az ügyben is a 4-5 évvel ezelőtti döntés következményeit is vállalniuk kell ezeknek a politikusoknak az államtitkár szerint.

Varga Mihály azt mondja: a számok tükrözik a felelősséget abban is, hogy az országadósság 130 százalékra nőtt az elmúlt években. Szerinte az adatokból kiderül: 2006-ban Veress János pénzügyminisztersége, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt került abba a helyzetbe az ország, hogy „a romlás felgyorsult”. A lakosság deviza adósságának jelentős növekedése 2004-ben kezdődött, amiért Varga Mihály egyértelműen az akkori pénzügyminisztert, Draskovics Tibort, és az egymást váltó két miniszterelnököt, Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek.

Az államtitkár megerősítette, hogy a kormány folytatja az egyeztetést a bankokkal a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről. Hangsúlyozta: a devizaárfolyamot teljes egészében nem lehet rögzíteni, de nem is erről van szó. A kérdés az, hogy ha valamilyen árfolyamot megállapítanak – amely így is magasabb, mint amilyenen az adósok annak idején felvették a hitelt -, akkor ki térítse meg a valós árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbséget. Milyen részben a vállaljon ebben részt az adós, a bank és az állam?

Az államtitkár kis esélyt lát arra, hogy Magyarország szerepet kapjon a Valutaalap vezetésében, mert nem vagyunk olyan adományozói pozícióban. Ugyanakkor a lengyel jelöltet tudja támogatni, aki tisztában van a közép-kelet-európai országok gazdasági helyzetével, akinek „a gondolkodásmódjában megjelenik az, amit mi egy ilyen speciális magyar szempontnak is nevezhetünk” - fogalmazott Varga Mihály.

Gerő András történész a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában ugyanakkor azt mondta, Orbán Viktor az elmúlt 20 évet egy kudarctörténetnek láttatja, úgy gondolja, hogy az 1989-es alkotmánymódosítás átsegítette az országot a szabadság világába, de onnantól kezdve a magyar demokrácia egy kudarctörténet, mert semmilyen problémát nem tudott megoldani.

Gerő András azonban inkább azzal az elképzeléssel ért egyet, miszerint a demokrácia bír erényekkel és kudarcokkal, de pont a szép benne, hogy önkorrekcióra képes, azaz tud tanulni a hibáiból. "Magyarország is választhatta volna azt, mint a csehek, hogy reprivatizálnak, azaz az eredeti tulajdonosok visszakapták tulajdonaikat, de nem ezt választottuk, kivéve az egyház esetében, ők visszakapták javaikat az államosítás korszaka után" – magyarázta a történész.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.