Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×GAZDASÁG / MAKROGAZDASÁG
Jobb a régiós üzleti klíma
A régióban közel 1400 egységet irányító 400 bécsi vállalati központ bevonásával készült körkérdés tanúsága szerint tavaly október óta összesen 6 százalékkal 16 pontra emelkedett az üzleti hangulatot mérő átfogó mutató.
A válaszadók 38 százaléka vélekedett úgy januárban, hogy cégük teljesítménye növekedni fog a közeljövőben, miközben csupán 9 százalék valószínűsített romlást.
A javuló hangulat ellenére az expanziós tervek tekintetében visszafogottnak mutatkozta a cégvezetők. Eszerint a csupán 13 százalékuk tervezi kelet-közép-európai részlegének bővítését, miközben 79 százalék nem kíván változtatni, 8 százalék pedig leépítésben gondolkodik.
A várakozásoknak megfelelően azokban az országokban uralkodik a legjobb üzleti klíma, melyek képesek voltak saját erőből kezelni a gazdasági válság következményeit. Ezek az államok: Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Lengyelország.
Érdekes ugyanakkor, hogy a válság által sokkal súlyosabban érintett Oroszországgal kapcsolatban is meglehetősen optimistán nyilatkoztak a válaszadók.
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 08:25 Űr a baloldalon: a Jobbik főként az MSZP rovására erősödik
- 08:14 Lecsap a Volán: Sok a visszaélés a kedvezményes utazással
- 07:59 Nem válaszolnak a pártok: miért kell rájuk szavazni?
- 07:50 A forint meglepően erős maradhat: hétfői árfolyamok
- 07:30 A Sláger rádió ügye és a jogállamiság - Élénkült az amerikai vállalatok érdeklődése
- Orbán: Szükség lesz rendkívüli intézkedésekre
- Veszélyben az MDF fővárosi listája - Csapody visszalépéssel fenyeget
- 2012-ben vagy 2013-ban jöhet a negyedik olajárrobbanás
- Kétmilliárd dolláros felvásárlási ajánlatot utasított el a Novell
- Összegyűlt a 750 cédulája a Sciennet-ügy gyanúsítottjának
- Egy hongkongi cég juttata vissza a magyar CER-kvótákat
- Pannonból Telenor: 250-en kapták meg felmondólevelüket
- Berlini áldás az önkéntes kétoldalú EU-segélyre Görögországnak
- Beszédelemzés - Gyurcsány néha magától is meghatódott
- Romániában már a traktoroknál is elindították a roncsprogramot
BUX (zárva)
2010. március 19. 16:3615 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 184.13 | +0.232% | ![]() |
| EUR/HUF | 264.08 | +0.251% | ![]() |
| EUR/USD | 1.35 | -0.041% | ![]() |
| USD/HUF | 195.45 | +0.303% | ![]() |
Kiemelt témák
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 2.2%
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.03%
- CIB Pénzpiaci Alap 1.8%
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 3.18%
- MKB Nyugdíjpénztár 3.11%
- Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 3.08%







Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc