Milyen lehet az egykulcsos adó hatása?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az egykulcsos adórendszer az OECD-országokban sehol sem „tisztán” egykulcsos. Az egykulcsos adórendszer legtisztább formájában azt jelenti, hogy minden jövedelem – függetlenül annak forrásától – egyetlen, azonos kulccsal adózik. Valójában azonban ilyen tiszta formában a rendszer egyetlen OECD-országban sem valósult meg. Egyrészt ugyanis a tb-rendszer minden esetben külön maradt, emiatt a munka adóterhelése az egykulcsos rátát alkalmazó országokban is érdemben magasabb maradt, mint a tőke vagy a fogyasztás adóterhelése. Emellett azonban a valóságban még az szja-rendszer vonatkozásában sem beszélhetünk tiszta egykulcsos adóról: a gyakorlatban az összes egykulcsos rendszert bevezető OECD-ország alkalmaz egy adómentességi határt vagy adójóváírást, amelynek következtében a minimálbér környéki keresetek adóterhelése nulla vagy nagyon alacsony. Ennek alapvető célja – a jövedelemegyenlőtlenségeket tompító megfontolásokon túl – az alacsony jövedelmű, képzetlen munkaerő munkapiacon tartása, elhelyezkedési esélyeinek javítása.
Az egykulcsos adó egy tágabb adóreform részeként jelentősen javíthatja az általános befektetői környezetet. Azokban az országokban, ahol az egyetlen szja-kulcs a legtöbb jövedelmi kategóriában érdemi csökkenést jelentett a bevezetés évében, az szja-bevételek GDP-arányosan csökkentek, azonban jellemzően a tervezettnél kisebb mértékben. Azonnali Laffer-görbe hatás tehát jellemzően nem volt, de az adóbázis és az adófizetési hajlandóság általában növekedett. Az adóbázis emelkedése jellemzően a reform bevezetése utáni második évtől volt erősebb. Az szja-bevételek kiesését az szja adóbázisának növekedése mellett sok esetben már az első évtől tompította, hogy nőtt a társasági nyereségadó és/vagy az áfa alapja.
Összességében az egykulcsos adórendszert bevezető országok a bevezetést követő években erős gazdasági növekedést mutattak, de az adórendszer reformja sok esetben csak részét képezte egy tágabb, pl. a támogatási rendszert, igazgatást, oktatást stb. érintő reformcsomagnak.
Bár az új rendszer jelentősen csökkentené az átlag feletti, az adójóváírás esetleges kivezetése ugyanakkor – nemzetközi összevetésben – kirívó magasságba emelné az átlag alatti jövedelmek adóterhelését.
A 16 százalékos egységes kulccsal Magyarország – legalábbis az szja-kulcs mértékét tekintve – igen versenyképes helyzetbe kerülne, hiszen annak mértéke a legalacsonyabb lenne a régióban. A versenyképesség szempontjából azonban a munkát terhelő teljes adóék számít, ebben a tekintetben pedig a magasabb jövedelmi szegmensekben is csak megközelítjük a visegrádi hármak adóterhelésének átlagát.
Mindent összevetve azonban a bevezetni tervezett adórendszer az átlagjövedelem feletti szinteknél erőteljesen csökkenti az adóéket. Problémát jelent ugyanakkor, hogy az adójóváírás kivezetésével az átlagbér alatti jövedelmi szinteken az átlagos adóterhelés jelentősen emelkedne: az alacsony keresetű munkavállalók átlagos adóterhelése az OECD-országok vonatkozásában kiugróan magas lenne.
Az új adórendszerben lehet többlet GDP-növekedés, de az alacsonyabb képzettségűek foglalkoztatása jó eséllyel csökkenhet. Az új adórendszer makrogazdasági hatásainak a számszerűsítésénél két hatást érdemes átgondolnunk: egyrészt, hogy az adóráták változása miként érinti a munkapiacra való be- és az onnan történő kilépést (extenzív határ), másrészt, hogy a már foglalkoztatottak ledolgozott munkamennyiségére milyen hatással van (intenzív határ). Az új adórendszer kapcsán megállapítható, hogy a marginális adóráták alapvetően abban a szegmensben csökkennek jelentősen, ahol a munkaintenzitás érzékenyen reagál annak változására. Hazai kutatások alapján ezen a csatornán keresztül középtávon 4-5 százalékos GDP-többlet alakulhat ki a 2010-es adórendszerhez képest amiatt, hogy a képzettebb, magasabb jövedelmű munkaerő többet dolgozik az új rendszerben, illetve amiatt, hogy a gazdaság fehéredik.
Bár az extenzív határ szempontjából nem állnak rendelkezésünkre megbízható becslések, de az alkalmazkodás tekintetében már korántsem lehetünk ilyen optimisták. Az új adórendszerrel ugyanis ceteris paribus a foglalkoztatottak nagyságrendileg 75 százalékának átlagos adóterhelése nő az eredeti 2010-es helyzethez képest. Figyelembe véve, hogy a munkakínálat extenzív rugalmassága az alacsonyabb jövedelmi szegmensben inkább nagyobb, mint az átlag felett, illetve, hogy a képzetlen munkaerő keresletének bérrugalmassága is magasabb, mindez azt jelenti, hogy mind a munkakínálati, mind a munkakeresleti csatornán keresztül a foglalkoztatás várhatóan csökken, ami a GDP-kilátásokra is kedvezőtlenül hathat.
Az adórendszer teljes hatásának értékeléséhez tehát azt kell mérlegelnünk, hogy az intenzív határon bekövetkező többlet GDP-növekedés mennyiben lesz képes új munkahelyeket teremteni, és kompenzálni az átlag alatti jövedelműeknél bekövetkező kedvezőtlen hatást.
Mivel összességében az új adórendszer kiengedést jelent mind a jelenlegi 2010-es, mind az eredeti 2011-es törvényhez képest, és az adóterhelést oly módon változtatja, hogy a magasabb jövedelmű képzettebb munkaerő adóterhelése csökken az átlag alatti jövedelműek rovására, így az nagy valószínűséggel állítható, hogy az új rendszer többlet GDP-növekedést generál. A foglalkoztatásra vetített hatás azonban már jóval bizonytalanabb, ahol ez utóbbi akár jelentheti a foglalkoztatás csökkenését is. Ennek elsődleges oka, hogy az új rendszer megdrágítja a képzetlen munkaerőt a képzetthez képest, azaz a kevés, de képzett munkaerőt alkalmazó cégeket kedvezőbb, míg a munkaintenzív képzetlen munkaerőt alkalmazó ágazatokat kedvezőtlenebb helyzetbe hozza.
