Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×GAZDASÁG
Közel 60 millió eurót spekulált el az osztrák vasút
Az „innovatív” pénzügyi műveletek keretében az ÖBB két évvel ezelőtt követeléseket összefogó értékpapírcsomagot (ABS, CDO) vásárolt, amelyek most az amerikai hitelválság következtében értékveszteséget szenvedtek el.
Az ilyen papírok kockázati besorolását hitelminősítő cégek szokták elvégezni. Az amerikai pénzügyi válság kapcsán azonban sok ilyen eszközről derült ki, hogy az általa megtestesített követelés fedezetét képező jelzálog értéke gyengébb lábakon áll a becsültnél.
Az eseten felháborodó szakszervezeti képviselők botrányosnak a Die Pressének nyilatkozva botrányosnak nevezték, hogy egy vasúttársaság „hazardírozásba” kezdett. A szociáldemokrata közlekedési miniszter, Werner Faymann ugyanakkor kiállt az ÖBB pénzügyi vezetői mellett, és a történtek ellenére is „teljes bizalmáról” biztosított őket.
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 09:06 A várakozásoknak megfelelő volt a német januári infláció
- 08:54 Pénzváltás csak a bankokban? Sorra károsítják az ügyfeleket az orosz váltók
- 08:21 Már az APEH-nek is rosszabbul megy - Kevesebbet szedtek be
- 07:59 Hogyan trükköznek a közműdíj-hátralékkal? Sokan fizetésképtelenek
- 07:38 Biztonságban van-e Simor András? Ha nyer a Fidesz, változhat a monetáris politika
- Csalódtak a nyertesek?
- Gyurcsányék és a vízműpiac: privatizációs botrány titkos alkuval?
- A vagyonadó miatt eladhatatlanok a használt kocsik
- Újabb lehúzós botrány: Most az Ingatlanbazár és Ingatlandepó?
- Biztonságban van-e Simor András? Ha nyer a Fidesz, változhat a monetáris politika
- Máris bezárt a világ legmagasabb épülete
- Szavazzon, ki a felelős a válságért!
- Hogyan trükköznek a közműdíj-hátralékkal? Sokan fizetésképtelenek
- Új csomag - Hívásidő helyett darabra számláz a Pannon
- Visszasírják a Slágert és a Danubiust a hallgatók
BUX
2010. február 9. 09:1615 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 185.85 | -0.586% | ![]() |
| EUR/HUF | 272.83 | -0.317% | ![]() |
| EUR/USD | 1.37 | +0.558% | ![]() |
| USD/HUF | 198.72 | -0.936% | ![]() |
Kiemelt témák
TOYOTA MOTOR HUNGARY Kft. - az elmúlt évek árbevétele
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.15%
- Futura Pénzpiaci Alap I sorozat 1.89%
- Futura Pénzpiaci Alap B sorozat 1.79%
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 2.94%
- HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.49%
- Postás Magánnyugdíjpénztár 2.18%






Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc
Élen a nagyprojektekben
Lakáspiac: vevőre várva
Jön a választás: bizonytalanok a pénzpiacok