Cégvilág

Működési engedély nélkül, de beindult a MÁV-Trakció

Január 1-jén vasúti működési engedély nélkül kezdte meg tevékenységét a MÁV-Trakció Vasúti Vontatási Zrt., amely a MÁV Zrt. 90 és a MÁV Start Zrt. 10 százalékos tulajdona.

Az engedély hiánya nem probléma, tudtuk meg a társaságtól és a Magyar Vasúti Hivataltól (MVH) is. Ahhoz ugyanis, hogy a Trakció a személy- és áruszállító vasúttársaságok alvállalkozójaként vontasson, elég, ha a megbízóinak megvan a szükséges engedélye. Kifejezetten vontatásra egyébként nem is kérhető engedély, csak személy- vagy áruszállításra.

A Trakció „önállóan nem készül személyszállításra” – áll a cég indulásakor kiadott közleményben. Furcsa, hogy mégis kért személyszállítási engedélyt, az meg még furcsább, hogy azt a hivatal úgy utasította el, hogy előtte egyeztettek róla. Az engedélyre későbbi, esetleges tevékenységbővítése miatt lett volna szüksége a vasúttársaságnak – tudtuk meg kommunikációs osztályán. E szándék azonban a hivatal értelmezése szerint „az államvasutak személyszállítási tevékenysége további átszervezésének” minősült. Az elutasítás indoklásában az MVH úgy fogalmaz, hogy a Trakció „tervezett működési és üzleti modellje nagymértékben veszélyeztette volna a július 1. óta működő MÁV-Start Zrt. működésének alapjait”. A Világgazdaság érdeklődésére a hivatalnál közölték, hogy a Trakció léte nem okoz zavart sem a vasúti személy-, sem az áruszállítási piacon, de mindkét részpiacon csak megfelelő hatósági engedély birtokában, a személy- és áruszállító vonatok közlekedtetésére vonatkozó szabályok betartásával vehet részt.

Ezt így látja a MÁV kommunikációs igazgatósága is. Mint lapunknak elmondták: a társaság biztosítani kívánja önmaga számára a hosszú távú, szélesebb körű és perspektivikus működés feltételeit, ezért a kérelmezést folytatja az MVH-nál.
Úgy tudjuk, a személyszállítási engedélyről a napokban egyeztettek az MVH, a Trakció és a GKM illetékesei, az áruszállításra vonatkozó engedélykérelmet pedig már beadta a Trakció.

Kapcsolódó cikkek