Magyar gazdaság

Kedden adják át az M0 új szakaszát

Kedden kiürül Budapest. Ebben reménykednek a fővárosiak, hiszen ekkor adják át a forgalomnak az M0-s körgyűrű keleti szektorát.

Nehéz szülés volt, de megvan. Az M0-s körgyűrű új szakaszát szeptember 16-án, egy évvel az eredeti határidő után birtokba vehetik az autósok. Három éve, 2005 elején Medgyessy Péter tette le Vecsés határában az elkerülő út új szakaszának alapkövét. Az akkori kormányfő azt ígérte, hogy 2007 végére az új út végre hálózatba köti a hazai sztrádákat. A határidőt mégsem sikerült tartani, a 26,5 kilométeres nyomvonalon ugyanis háromezer ingatlan sorsáról kellett dönteni, és tízezer tulajdonossal kellett megállapodniuk a kivitelezőknek. Ráadásul egy adminisztrációs hiba miatt – a környezetvédelmi tanulmányban négy, az építési engedélyben már csak három lehajtó szerepelt az M3-as és 3-as főút közötti szakaszon – csaknem két hónapig álltak a munkagépek.

Az M0-s új szakasza betonburkolatot kapott. Ezt a nehézjármű-forgalom arányának emelkedése indokolta – tudtuk meg Vörös Zoltántól. Az Utiber Közúti Beruházó Kft. főtechnológusa szerint a külföldön is alkalmazott technológia a körgyűrű M5-ös és 4-es főút közötti szakaszán is bevált. „Az elmúlt három évben nem jelentkeztek olyan meghibásodások, amelyek a használatot korlátozták volna. Az aszfaltburkolatot 10–15 évenként fel kell újítani, a betonhoz 35–40 évenként kell hozzányúlni – tette hozzá. – További előny, hogy a régi betonburkolat az átépítés során újrahasznosítható.”

A betoncsíknak köszönhetően keddtől a térség településein is érezhetően kevesebb kamion düböröghet át. Jelenleg a teherautók tranzitútvonala Vecsés után érinti Maglódot, Ecsert, Pécelt, Nagytarcsát, Kistarcsát és Kerepest, mielőtt eléri a 30-as főutat. Érdeklődésünkre az önkormányzatoknál elmondták, hogy bár a főutak felelőse a Magyar Közút Kht., a települések javasolják az átmenő teherforgalom korlátozását. Mint azt a közútkezelő Pest Megyei Igazgatóságának vezetőjétől, Szarvas Andrástól megtudtuk, a kérést Pécel, Nagytarcsa, Ecser, Fót és Isaszeg esetében találták indokoltnak. A 4-es főút Vecsést elkerülő szakaszának 2004-es átadása után Üllő és Vecsés területén már megtiltották a 7,5 tonnánál nehezebb járművek forgalmát – tette hozzá az igazgató, aki felhívta a figyelmet: a tapasztalatok szerint legalább 3–6 hónap szükséges a forgalmi átrendeződéshez. Az önkormányzatoktól is azt kérik, várják ki türelemmel ezt, mivel szerintük a párhuzamos utak átmenő forgalma nem fog növekedni.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől megtudtuk: a fővárosi teherforgalom korlátozásáról még nem született végleges döntés. Az eredeti ütemterveknek megfelelően a jelenlegi zónarendszer változatlanul fennáll az átadás után is, viszont az általános gépjárműforgalom tekintetében további vizsgálatokra lesz szükség ahhoz, hogy kiderüljön, milyen forgalomátrendező hatása van az elkerülő gyűrű beiktatásának. A kamionok tehát nem tűnnek el a fővárosból az átadás napján – erre a terveknek megfelelően 2009. január elsejéig kell várni.

Az M0-s csomópontok közelében és az új híd térségében a közeljövőben újabb fejlesztési beruházások nem lesznek. Újpesten ugyanakkor elkészült a Váci út kétszer kétsávosra bővítése, és a BKV-tól megtudtuk: a közeljövőben 204-es jelzéssel indul autóbuszjárat a békásmegyeri HÉV-állomástól Rákospalotára a Megyeri-hídon át. A főváros tájékoztatása szerint az Újpest és Aquincum közötti Duna-híd, és a hozzá kapcsolódó úthálózat továbbra is szerepel a főváros hétéves fejlesztési tervében.

M0-s körgyűrű
Kapcsolódó cikkek