Kína és az közötti stratégiai együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök Párizsban, aki a kínai–francia–európai uniós háromoldalú csúcstalálkozóra érkezett a francia fővárosba. Francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökével az Élysée-palotában tartott megbeszélésen a kínai államfő partnerségre buzdított „a valamint az emberi jogok terén fennálló nézetkülönbségek ellenére is”.
Nagyhatalmakként Kínának és az Európai Uniónak meg kell őriznie a partnerséget, folytatnia kell a párbeszédet és az együttműködést, mélyíteni kell a stratégiai kommunikációt, valamint erősíteni a kölcsönös bizalmat
– szögezte le.
Elmondta, Kína a modernizációhoz vezető út fontos partnereként tekint Európára, amely egyúttal kiemelt szerepet kap Peking külpolitikájában is. Reményét fejezte ki továbbá, hogy mind a Kína és Franciaország, valamint mind a Kína és az EU közötti kapcsolatok a lehető legkitűnőbben alakulnak majd.
Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányátSzerdán érkezik hazánkba a kínai elnök. Hszi Csin-ping európai útja során mindössze két uniós országba látogat el, Magyarország mellett Franciaországba. Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón beszélt azokról a témákról, amikről a kínai elnökkel egyeztetnek majd Budapesten. Hszi Csin-ping és delegációja 16 megállapodást biztos aláír a magyar kormánnyal és további lehetőségekről is zajlik majd a tárgyalás. |
Von der Leyen Peking és Brüsszel kapcsolatai szempontjából a legnagyobb kihívásnak a piaci hozzáférést és a kereskedelmet nevezte
– erről a találkozó előtti köszöntő beszédében beszélt az Európai Bizottság elnöke.
A német politikus nem sokkal a csúcs előtt leszögezte: az EU nem akar eltávolodni Kínától, hozzátéve: az unió és az ázsiai ország közötti kapcsolat „egyike a legbonyolultabbaknak, ám a legfontosabbaknak is”.
Von der Leyen aláhúzta azt is, hogy a béke és a biztonság közös kínai és uniós érdek is, példaként pedig az ukrajnai háborút említette, ahol, mint mondta, mindent meg kell tenni az igazságos és tartós béke érdekében.
A találkozón Emmanuel Macron szintén kitért a kereskedelmi kapcsolatokra, egyenlő feltételeket sürgetve Kína és az EU között.
Kontinensünk jövője nyilvánvalóan attól függ, képesek leszünk-e kiegyensúlyozott viszonyt kialakítani Kínával
– fogalmazott Macron, aki egyúttal meghatározónak nevezte a Pekinggel folytatott együttműködés olyan válságok terén, mint az ukrajnai, valamint a gázai.
Tekintettel a nemzetközi helyzetre, az európai–kínai párbeszéd soha nem volt még ennyire fontos
– emelte ki.
A csúcstalálkozón várhatóan szóba kerül az ukrajnai, illetve a gázai háború is, a felek pedig az éghajlatváltozással és a gazdasággal kapcsolatos ügyeket is megvitatnak, továbbá megbeszéléseket folytatnak a kultúra, a sport és a tudomány terén történű együttműködésről is.
A La Tribune című francia napilap által vasárnap közzétett interjúban Macron azt mondta, a csúcstalálkozón szóba akarja hozni a kínai emberi jogi helyzetet is.
Az Élysée-palotában zajló megbeszélést követően Hszi és Macron négyszemközt is egyeztet.