Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból. A térségben tervezett szárazföldi hadművelet előkészítése érdekében szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal távozásra szólították fel a várostól keletre fekvő, és az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket.
Tel-Aviv arra utasította a civileket, hogy meneküljenek a tengerparti al-Mavaszi negyedbe vagy Hán-Júnisz környékére. Az IDF becslése szerint mintegy százezer palesztin él az evakuálásra felszólított területeken. A hadsereg tájékoztatása szerint korlátozott műveletre, és nem Rafah elfoglalására készülnek. A civilek elköltöztetéséről az IDF tájékoztatta a nemzetközi és a palesztin segélyszervezeteket. A hadsereg szóvivője azt közölte, hogy kiterjesztik a humanitárius övezetet al-Mavaszira, ahol sátorvárost állítottak fel, élelmiszerraktárakat emeltek, és létrehoztak egy tábori kórházat is. Arról is beszámoltak, hogy a kiürítés fokozatosan, a változó helyzetértékeléseknek megfelelően fog haladni.
Izrael azt reméli, hogy a lakosság távozása meggyőzi az Egyesült Államokat a rafahi szárazföldi hadművelet támogatásáról. Joáv Galant védelmi miniszter vasárnap este beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel. A Pentagon közleménye szerint Austin hangsúlyozta Galantnak, hogy minden rafahi izraeli katonai műveletnek hiteles tervet kell tartalmaznia a palesztin civilek evakuálására és a humanitárius segélyek Gázába áramlásának fenntartására. Austin megismételte Galantnak az Egyesült Államok elkötelezettségét Izrael védelme mellett.
Az izraeli hadsereg hétfő reggel megerősítette, hogy az éjszaka folyamán légicsapásokat hajtottak végre, és terrortámadásokat hiúsítottak meg Rafahban.
Galant vasárnap azt mondta, hogy várhatóan hamarosan megkezdődik a rafahi hadművelet. Egyelőre zárva tartják Kerem Salomnál az áruforgalmi átkelőt, miután vasárnap Rafahból számos lövedéket lőttek ki gázai iszlamista egységek, melyek megöltek három, és megsebesítettek mintegy tíz izraeli katonát. Az átkelőhely megnyitásáról a további helyzetértékelések alapján döntenek majd.
A többi gázai átkelőnél, Ereznél és az övezet közepén kialakított útvonalon továbbra is bejuthatnak Gázába a humanitárius segélyek.
Antiszemitizmus világszerte: sokaknak Izraellel, és nem magukkal a zsidókkal szemben nő az ellenérzeteKözel száz éve nem nőtt akkorát a zsidógyűlölet a világban, mint tavaly – állítja egy friss kutatás. Az antiszemitizmus elharapódzása a Hamásznak is köszönhető. |
Az EU nem nézi jó szemmel a rafhai kényszer-evakuálást
Az izraeli hadseregnek a rafahi civilek számára kiadott evakuálási parancsa a legrosszabbat vetíti előre: még több háborút és éhínséget; ez elfogadhatatlan – figyelmeztetett hétfőn az X-en közzétett jegyzésében Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője. „Az EU a nemzetközi közösséggel együtt cselekedhet és cselekednie is kell, hogy megakadályozza ezt a forgatókönyvet” – tette hozzá.
A Hamász szerint örökre elveszik a béke reménye, ha Izrael lerohanja Rafah városát
Izrael felszólította a palesztin hatóságokat Rafah evakuálására, mielőtt elindul a város elleni támadás. Rafahban több százezer palesztin menekült gyűlt össze. Egyiptom megnyitotta a határátkelők a civileket szállító buszok előtt. A Hamász szerint, ha Izrael lerohanja a várost, akkor biztosan nem lesz béke.