Palesztinpárti tüntetők egy csoportja tábort vert a németországi Bréma egyetemének egyik épületében – közölte szerdán a helyi rendőrség.
A tájékoztatás szerint nagyjából 25-30 ember gyűlt össze egy előre be nem jelentett megmozdulásra. A rendőrség a helyszínen van, a demonstráció egyelőre békésen zajlik.
Kedden a Lipcsei Egyetemen szállták meg tüntetők a legnagyobb előadótermet, amelyet a rendőrök estére kiürítettek. Palesztinpárti aktivisták a Berlini Szabadegyetemen is tábort vertek egy rövid időre, de a hatóságok hamar feloszlatták a megmozdulást.
Tavaly a Világgazdaság megírta, hogy a Gázai övezetben zajló háború hatásának tudható be, hogy
nőtt az antiszemita incidensek száma, és emiatt a németországi egyetemeken nem érzik biztonságban magukat a zsidók.
A német rektori konferencia elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy ha lehet, a hallgatók nem mutatják jelét annak az egyetemek területén, hogy izraeliek, illetve hogy zsidók.
Világszerte számos egyetemi campusán táboroznak palesztinbarát tüntetők, így tiltakoznak Izraelnek a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni hadművelete miatt,
amelynek a Gázai övezet civil lakossága is áldozatul esik. Az utóbbi hetekben az Egyesült Államok több száz egyetemén tartottak megmozdulásokat, számos helyen nyíltan zsidóellenes megnyilvánulásokkal. A tüntetők azt követelik az intézmények vezetésétől, hogy szakítsák meg kapcsolataikat Izraellel, valamint az olyan anyagi támogató szervezetekkel, amelyek Izraelhez köthetők.