"Ha bedobok az automatába 200 forintot, nem jön ki a gyerek"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságHa lassabb ütemben is, de tovább fogyatkozunk: kevesebben haltak ugyan meg, de kevesebben is születtek 2012 első negyedévében. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint március végéig 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A születések számának csökkenése Közép- és Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb.
Az elhunytak száma 33 608 volt, ami viszont 6,1 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A természetes fogyás így 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
Hosszú idő óta az idei első negyedévben kötötték a legkevesebb házasságot. Az év eleji hónapok nem tartoznak a házasságkötések kedvelt időszakához, de az első három hónap 3769 házasságkötése közel 9 százalékkal, 370 friggyel maradt el az előző év azonos időszakától.
Pongrácz Tiborné demográfus már korábban jelezte, hogy a születésszám már akkor csökkent, amikor Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében arról beszélt, hogy a kormány pedig a gyermek- és családvédelmi intézkedéseinek is köszönhetően „a kisbabáknak kedvük támadt megszületni”. A szakember a közelmúltban lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: „Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha bedobok az automatába 200 forintot, kijön a gyerek, hogy kizárólag a pénzbeli támogatások növelésével ösztönözhető a gyerekvállalás. Ennél sokkal lényegesebb lenne egy stabil, hosszú távra tervezhető családpolitika és a jelenleginél jóval nagyobb kapacitású, jó színvonalú és megfizethető gyerekintézményi rendszer.”


