BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzmosás miatt körözik az MTK volt focistáját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - Katzenbach Imre, az MTK volt labdarúgója ellen - pedig körözést adtak ki.

Fröhlich Zsolt, a VP Központi Bűnüldözési Parancsnokságának (KBP) parancsnokhelyettese a vámhatóság keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Budapest és Pest megye területén március 10-én végrehajtott akcióban több mint 30 helyszínen, közel 260 vámnyomozó és járőr, valamint a MERKUR bevetési egység, a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálat és a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vettek részt.

Hangsúlyozta: az eljárás indokolt és arányos volt, mert a gyanúsítottak közül többen fegyverrel rendelkeztek, s fennállt a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.