Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×KÖZÉLET
Az Európai Unió szinte minden erejét leköti a gazdasági problémák megoldása és a lisszaboni szerződéssel kapcsolatos intézményi reformok végrehajtása, ráadásul „bővítési kimerültség” lett úrrá a közösségen, ezért az EU-tagságra pályázóknak hosszú várakozásra kell felkészülni. Elemzők sora osztja ezt a véleményt Brüsszelben. „A közeljövőben inkább befelé fordulás várható az EU-tól, számos közösségi vezető nem látja értelmét a bővülésnek” – véli Daniel Korski, az Európai Tanács külpolitikai tanácsadója. Az EU bővítési biztosjelöltje, a cseh Stefan Füle, aki várhatóan a jövő héten foglalja el hivatalát az új Barroso-bizottság európai parlamenti megszavazása után, ugyanakkor azt mondta, tovább bővülhet az unió a következő öt évben, s hasonlóan nyilatkoznak bizottsági illetékesek is.
Számos ország – Albánia, Izland, Törökország és a már tagállam Szlovéniát leszámítva valamennyi volt jugoszláv köztársaság – reménykedik a mielőbbi felvételben. Izland és Horvátország például 2012-ben szeretne csatlakozni. Valamennyi EU-tagságra pályázó országgal szemben elvárás, hogy gazdasági és politikai reformok sorát hajtsa végre, mert csak így tud megfelelni az EU-előírásoknak, ezenkívül harmonizálja saját joganyagát a közösségi szabályokkal. Mindennek a teljesítése a legjobb esetben is évekbe telhet. A biztosjelölt maga is emlékeztetett ezekre a teendőkre, és érzékeltette, ez a folyamat aligha lesz rövid.
Megfigyelők szerint nincs egyetértés az EU vezetői körében a bővítés tempóját illetően. Franciaország és Németország vonakodna befogadni Törökországot, mert rajta keresztül a muszlim előretöréssel járó kulturális különbségek növekedésétől tart. Ankarának a tagállam Ciprussal is vannak vitái. Macedónia csatlakozási szándékát Görögország keresztezi. Horvátország a szintén EU-tag Szlovéniával való területi viták miatt lassan halad előre. Még Izlandnak is vannak vitái Nagy-Britanniával és Hollandiával.
Ráadásul az EU-ba igyekvő országoknak más akadályokat is le kell küzdeniük. Az egyes tagállamokban tartott közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az embereket aggodalommal tölti el a szegényebb délkelet-európai országok esetleges befogadásával járó költségek. Úgy vélik, az EU még a globális pénzügyi válság következményeit sem küzdötte le. Egyelőre csak Izlandnak és Horvátországnak van reális esélye a meglehetősen gyors bejutásra – állítja Katinka Barysch, a Közép-európai Kutatóintézet szakértője. Reuters

A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Nem éri meg ásványvízre váltani? - Csapvíz teszt
- Fizetésbotrány készül a magyar Tesco áruházaknál: Perel a szakszervezet
- Közelíti a lélektani határt a forint
- Élményfürdők: sok a jóból? Alig van vendég
- Pénztárgép használata: fontos változások
- Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen
- Ágh: A baloldali szavazónak szégyenkeznie kell, ezért bujkál
- Űr a baloldalon: a Jobbik főként az MSZP rovására erősödik
- Lecsap a Volán: Sok a visszaélés a kedvezményes utazással
- A Sláger rádió ügye és a jogállamiság - Élénkült az amerikai vállalatok érdeklődése
BUX
2010. március 22. 16:0823 975,71
1.82%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
15 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 184.52 | +0.444% | ![]() |
| EUR/HUF | 264.31 | +0.337% | ![]() |
| EUR/USD | 1.35 | +0.153% | ![]() |
| USD/HUF | 195.28 | +0.214% | ![]() |
Kiemelt témák
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Dávid Ibolya
| Demszky Gábor
| Fodor Gábor
| Gordon Brown
| Gyurcsány Ferenc
| Lendvai Ildikó
| Mesterházy Attila
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Szili Katalin
| Veres János
| Vlagyimir Putyin
| Vona Gábor
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 2.2%
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.03%
- CIB Pénzpiaci Alap 1.8%
A 2006-ot megelőző felelőtlen költségvetési és jövedelempolitika jól mutatta a belső keresletélénkítés korlátait. ... A belső fogyasztásnak az államadósság növekedéséből finanszírozott mesterséges élénkítése tehát nem hogy segítette volna a hazai gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozói szektor felzárkózását, de éppen erre az időszakra tehető, hogy ez a szektor a régiós versenytársaktól fejlődésben, hatékonyságban egyre inkább lemaradt... További írások itt találhatóak »
Üres előadók, kávézgató diákok. „Elég nekem a kettes, úgysem nézi senki.” Ezzel a látvánnyal és hasonló mondatokkal szembesülünk sok egyetemen. Addig különösebben engem sem zavart ez a hozzáállás, amíg nem helyeztem át a székhelyemet Szingapúrba, és nem ismertem meg az ottani egyetemen a mentalitást és a folyamatos hajtást. De mi is a különbség oka? További írások itt találhatóak »
Elsőrendű fontosságú lenne, hogy a pártok hivatalosan is megfelelő nagyságú (a mainak a többszöröse) összegekkel rendelkezzenek politikai kampányuk finanszírozására, ne pedig rejtett módon tegyék ezt További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 3.18%
- MKB Nyugdíjpénztár 3.11%
- Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 3.08%

Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc