BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál kevesebb voks is elég volt a cseh szocdemeknek a győzelemre

A vártnál kevesebb voksot kapott, de győzött a Cseh Szociáldemokrata Párt az előre hozott képviselőházi választáson Csehországban. A CSSD kész a kormányalakítási tárgyalásokra

A szavazókörzetek 99 százalékában leadott szavazatok összeszámlálása után a szociáldemokraták kapták a voksok 20,56 százalékát, ami jóval kevesebb a vártnál. A második helyen az Andrej Babis milliárdos vállalkozó által alapított IGEN mozgalom végzett 18,68 százalékkal. Ez meglepetésnek számít, bár a választások előtti utolsó felmérések már jelezték Babisék előretörését. A harmadik helyen végzett Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja 14,99 százalékot szerzett, Ez a kommunisták megerősödését jelenti, hiszen három éve 11,27 százalékot kaptak a választáson. A három tömörülésen kívül bejutott még az alsóházba a TOP 09 (11,84), a Polgári Demokratikus Párt (7,67), a Tomio Okamura vállalkozó vezette Virradat (6,92) és a kereszténydemokraták (6,78).

"Választási eredményünk gyengébb a vártnál, de győztünk" - hangoztatta Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök a választás eredményét kommentáló nyilatkozatában. "Nem fogjuk megismételni azt a hibát, amelyet 2010-ben követtünk el, hogy Jirí Paroubek pártelnök a szoros győzelem ellenére előre lemondott a kormányalakítás lehetőségéről. Mi tárgyalásokat kívánunk kezdeni a kormányalakításról" - szögezte le Sobotka. Elismerte, hogy a kormányalakítási tárgyalás ebben a helyzetben nehezebb lesz a reméltnél. Eredetileg a CSSD azzal számolt, hogy egyszínű kormányt alakít, amelyet a kommunisták kívülről támogatnának. Michal Hasek alelnök, Sobotka legfőbb pártbeli riválisa, csalódásnak minősítette a CSSD eredményét. "A pártnak önvizsgálatot kell tartania, de a kormányalakítással meg kell próbálkozni" - vélekedett Hasek.

Andrej Babis, a második helyen végzett IGEN (ANO) mozgalom elnöke azt mondta, hogy pártja a választási siker ellenére sem kíván kormányzati szerepet vállalni. "Nem tudom elképzelni, hogyan tudnánk támogatni a CSSD programja ismeretében kormányukat" - jelentette ki Babis, akinek alig két éve alakított pártja meglepetésre a második helyen végzett. Babis ugyanakkor azt is elutasította, hogy pártja együttműködhetne a Polgári Demokratikus Párttal (ODS) és a TOP 09 párttal.

"Babisék második helyéről a befektetett tízmilliók döntöttek" - vélekedett Vojtech Filip, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) elnöke. A kommunista párt 15 százalékos eredményét nagyon jónak minősítette, hiszen 2010-ben a párt 11,27 százalékot kapott. "Megerősödtünk" - mondta Filip.

Karel Schwarzenwerg, a TOP 09 elnöke az előző kormány takarékossági programja, illetve a kormányzati hibák következményének minősítette a jobboldali pártok gyenge szereplését. "A takarékossági intézkedések szükségesek voltak, de kétségtelenül nem voltak népszerűek" - mutatott rá Schwarzenberg. "Egy kommunisták által támogatott szociáldemokrata kabinetet a TOP 09 soha nem fog támogatni" - szögezte le. Szerinte pártja számára Babis sem lehet partner, mert - mint fogalmazott - "nem tudjuk, mit akar".

"A Polgári Demokratikus Párt (ODS) eredménye vitathatatlanul csalódás" - ismerte el nyilatkozatában Miroslava Nemcová, az ODS korábbi kormányfőjelöltje. Martin Kuba pártelnök "súlyos vereségről" beszélt, és hangsúlyozta, hogy az ODS-nek most a párt megújítására kell összpontosítania.

Tomio Okamura, a Virradat (Úsvit) elnöke sikernek minősítette pártja szereplését. "Államalkotó ellenzék leszünk. Építeni, és nem rombolni akarunk" - hangsúlyozta.

Pavel Belohrádek, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke azt mondta, el tud képzelni olyan egyszínű szociáldemokrata kormányt, amelyet a kereszténydemokraták és az IGEN kívülről támogathatnának.
  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.