BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ágh: A baloldali szavazónak szégyenkeznie kell, ezért bujkál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 2002-es választások nagy meglepetése volt, hogy mintegy félmillió baloldali szavazó rejtőzködött a közvélemény kutatásokon és megjelenésük felborította a kutató intézetek előrejelzéseit – írja a Népszavában Ágh Attila.

Addig az volt az alapszabály, hogy csak a szélsőjobboldali szavazók rejtőzködnek, ezért a közvéleménykutatók korrekciós mechanizmusokat iktattak be, hogy feltárják a MIÉP táborának valódi nagyságát. Azóta már senki sem gondolja, hogy a szélsőjobb elrejtőzik, éppen ellenkezőleg az utcai politizálás és az agresszív önmutogatás vált az új szélsőjobb, a Jobbik fő politikai profiljává.

Ám 2010 tavaszán a baloldali szavazók megint rejtőzködnek, ezért az a választási jelszó, hogy többen vagyunk, mint gondolnánk, nem pusztán önbátorításra való, hanem egyben egy "édes-szomorú dal", amúgy Kosztolányi stílusában. Két kormányzati ciklus után ott tartunk, hogy a baloldali szavazó újra bujkál önmaga és a nyilvánosság elől – szögezi le a Népszavában Ágh Attila.

Sok oka van erre. A döntő persze az, hogy szégyenkeznie kell, nem is az elmúlt nyolc év tényleges történései miatt, hanem amiatt, hogy a közvéleményben sikerült elhitetni a "rosszabbul élünk" doktrínát. A médiakormányzás elvesztése révén az ország nagy része a Fidesz tükrében látja magát, ahogy a 2002-es választások óta bemutatták az "országrombolást".

A jól időzített korrupciós perek is elidegenítettek sok baloldali szavazót, mert az MSZP mind az öntisztulással, mind pedig a nyilvános elhatárolódással súlyosan megkésett, így a Fidesznek megint csak sikerült az, hogy az egész politikai osztály miatt az MSZP-ére verik rá a balhét. Sorolhatnánk tovább az okokat, hiszen legalább annyi szavazót bizonytalanított el a gyenge állam és a rossz közállapotok, az utcai puha erőszak, hiszen milyen kormány az, amely nem képes biztosítani az utcai rendet és nyugalmat a gyalogpolgár számára.

A baloldali szavazó ráadásul fél is, és jó oka van rá, hiszen tényleg fenyegetik. A kampányban a jobboldalon néha kipattant az őszinte szó arról, hogy nemcsak a kormányzó eliten, hanem azokon is bosszút kell állni, akik a hatalomban tartották őket. A szocialistákat úgymond meg kell tizedelni, és ezt az üzenetet mindenki megérti, ezért a bosszúállás "kis körei" mindenkit körbevesznek a maga kis világában

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.