BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy hónap a földindulásig

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gyakorlatilag az eurózónában maradásról szavaz majd június 17-én Görögország, amelyet addig egy bíró által vezetett ideiglenes kormány fog irányítani. Ha az újabb választáson az EU-IMF-hitelcsomagot elutasító pártok győznek majd – erre komoly esély van –, akkor jelentősen megnő a veszélye annak, hogy megindul az eurózóna eróziója.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap megerősítette, hogy a hitelcsomagot nem lehet újratárgyalni. Igaz, arra lát lehetőséget, hogy vitát nyissanak a növekedést segítő intézkedésekről. „Szeretnénk, ha Görögország az eurózóna tagja maradna” – mondta, utalt azonban arra is, hogy ez végső soron a hellénektől függ.

A bizonytalanságot a forint is megszenvedte: a hazai fizetőeszköz 297,5-ig esett az euróval szemben, majd délután visszajött 295-ig. Ha legalább június közepéig sikerül elkerülni a görög helyzet eszkalálódását, akkor a 300-as szint alatt maradhat a lapunk által megkérdezett szakember szerint.

7., JEGYZET 16. oldal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.