BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalásra szorulnak az oktatók a triplára növelt vizsgadíjak miatt?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Januártól mintegy háromszorosára nőtt a forgalmi vizsgák díja, ami a szakma szerint nem a tanulóvezetőknek, hanem a zsebre dolgozó oktatóknak nyit csak újabb kiskapukat – olvasható a sonline.hu honlapon.

Péter Lajos, a nagykanizsai Start Oktatási Kft. ügyvezetője a sonline.hu-nak, hogy azt mondta: a tavaly előttihez képest negyven százalékos tanulói létszámcsökkenéssel számolnak.

A szakember szerint még ennél is nagyobb baj, hogy a díjemelés a tisztességtelenek malmára hajtja a vizet, hiszen a tanulók gyakran azt az autósiskolát választják, amelyik olcsóbban, áron alul kínál (olyan is van, aki ingyenes elméleti órákat ígér), s aztán rá kell jönniük: végül nem került kevesebbe, ráadásul feketén szedték le tőlük a sarcot.

Baranyai Eszter, a Nemzeti Közlekedési Hatóság kommunikációs referense az emelés miértjéről azt mondta: kívánatos, hogy az emberek jobban megbecsüljék a vizsgát, csökkenjen az indokolatlan vizsga-próbálkozások száma, a tanulók rákényszerüljenek a jobb felkészülésre, a képző szervek a hatékonyabb oktatásra.

A sajtóreferens szerint próba-szerencse alapon történik a vizsgázás, amely ha sikerül, akkor a vizsgakövetelmények minimumán bocsátja forgalomba az új járművezetőt. Baranyai Eszter szerint a magasabb vizsgadíj viszont arra ösztönzi a tanulót, hogy a vizsgán biztosra menjen.

Pohner István, a Kapos ATI kirendeltség-vezetője erre úgy reagált: nem a közlekedési hatóság biztosítja az autót, az üzemanyagot, a vizsgadíjból a képzőhelyek egyáltalán nem profitálnak, így a 3660 forintról 11 ezerre emelt vizsgadíjra nincs jogos indok. Félő, hogy a tanuló inkább a gyakorláson spórol majd. Ma 50-60 óra a maximum, igaz a kirendeltség-vezető hallott már 100 órás gyakorlásról is.


GPS rögzíthetné az útvonalat a tanulók autójában

A korrektség érdekében a szakemberek szerint megoldás lehetne az oktaméter beszerelése az autókba. Ez egy GPS alapú rendszer, amely rögzíti a vezetéssel töltött időt, a megtett kilométert és az útvonalat. Azt meg csak remélni lehet: nem lesznek többen, akik „papír” nélkül, vagy illegális okmánnyal ülnek a volán mögé.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.