Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×KÖZÉLET / TÁRSADALOM
Húsz évet kaphat Zuschlag
Az ügyészség vádirata szerint a Zuschlag-féle szervezetek tényleges tevékenységet nem végeztek, a támogatások felhasználásáról pedig hamis beszámolókat és hamisított számlákat készítettek - írta helyszíni tudósításában a baon.hu.
A bűnszervezeti minősítésnek a kiszabható büntetések szempontjából van jelentősége, hiszen ha a bíróság is úgy ítéli meg, hogy a vádlottak bűnszervezetet alkottak, akkor a büntetési tételek a kétszeresére emelkedhetnek. Az elsőrendű vádlott Zuschlag János t és a másodrendű Lados Istvánt öttől húsz évig, míg a fiktív egyesületek elnökeit illetve a pályázatok készítőit kettőtől tizenhat évig terjedő
szabadságvesztésre ítélheti a bíróság, ha megáll a bűnszervezet vádja.
Német Zsolt a perbeszédben kitért a másodrendű vádlott Lados István szerepére is.
"Vallomása természetesen csak egy a rengeteg bizonyíték közül, de mindenben alátámasztja a vádiratot" - mondta az ügyész, aki kiemelte: Lados tett egyedül feltáró jellegű, minden részletre kiterjedő, őszinte vallomást, mely átfogja a vádirat cselekményeinek időszakát. Az ügyészség szerint az általa elmondottak összhangban vannak a nyomozás során beszerzett bizonyítékokkal. Német Zsolt azt is elmondta: Lados annak ellenére is fenntartotta vallomását, hogy az ügyészség közölte vele: nincs lehetőség vádalkura.Az egyesületek elnökeivel - Katus Ferenccel, Kullai Tamással és Marsovszky Balázzsal - kapcsolatban Német Zsolt kijelentette: tisztában voltak azzal, hogy nem valósulnak meg a pályázatok és hogy az egyesületek fiktívek, ennek ellenére együttműködtek Zuschlaggal, aláírták a támogatási szerződéseket és kezelték a pályázatokon elnyert támogatásokat.
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
- 4. lófütyi2010. 2. 10. 08:29
Ha miniszterelnökként - jegyzőkönyvön kívül - egy általam preferált csoport előtt azt mondom, hogy "Ne mi nyerjük a legtöbbet!", és persze véletlenül még nyerünk is a pályázaton, amit az általam irányított döntéshozók bírálnak el, azt vajon minek ítélné az ügyészség?
Jelentem a moderátornak! - 3. Szomszed032010. 2. 9. 17:54
Kérdés, hogy milliókként számolják-e,
Jelentem a moderátornak!
vagy elrettentő példaként,
vagy csak sajtóhírként. Tessék lássék.
Mindenesetre a feketék pár-száz ezerért is kapnak 4-5 évet.
A világoskékeket, a nyakkendősöket megvédik a pártjaik? - 2. cogito verus2010. 2. 9. 15:27
Nevetségesnek tartom azok után, hogy milyen itélet született a Princ, meg az OKHB ügyben és ráadásul a felrót kár megtérült.
Jelentem a moderátornak!
Ilyen alapon a Répássyt is be kellene varrni..
Ha ilyen itélet születne, akkor ez politikai koncepciós per.
Kapja meg a büntetését, de csak a bizonyított kár és az eddigi precedensek figyelembe vételével. Különben a bíróság a szélső jobb szellemét és a bosszuállás, nem pedig a kár társadalmi veszélyességét figyelembe véve hoz itéletet.
Ezzel bizonyítaná, hogy politikai szempontok is szerepet játszanak és a bíróság nem független, politikamentes hatalmi ág. - 1. empires2010. 2. 9. 14:50
Aztán meg mehet utánna a többi fosztogató is. Azokat is bevarni 20 évre + teljes vagyon elkobzás! Rohadjon rájuk a lakat odabent.
Jelentem a moderátornak!
Jelentem a moderátornak! ×
Jelentem a moderátornak! ×
Jelentem a moderátornak! ×
Jelentem a moderátornak! ×
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
Korrupció, hivatali visszaélések
Korrupciós ügyek Magyarországon és a világban, hivatali visszaélések, megvesztegetések, politikai és gazdasági korrupció
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Nem éri meg ásványvízre váltani? - Csapvíz teszt
- Fizetésbotrány készül a magyar Tesco áruházaknál: Perel a szakszervezet
- Közelíti a lélektani határt a forint
- Élményfürdők: sok a jóból? Alig van vendég
- Pénztárgép használata: fontos változások
- Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen
- Ágh: A baloldali szavazónak szégyenkeznie kell, ezért bujkál
- Űr a baloldalon: a Jobbik főként az MSZP rovására erősödik
- Lecsap a Volán: Sok a visszaélés a kedvezményes utazással
- A Sláger rádió ügye és a jogállamiság - Élénkült az amerikai vállalatok érdeklődése
BUX
2010. március 22. 16:0815 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 184.52 | +0.444% | ![]() |
| EUR/HUF | 264.31 | +0.337% | ![]() |
| EUR/USD | 1.35 | +0.153% | ![]() |
| USD/HUF | 195.28 | +0.214% | ![]() |
Kiemelt témák
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 2.2%
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.03%
- CIB Pénzpiaci Alap 1.8%
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 3.18%
- MKB Nyugdíjpénztár 3.11%
- Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 3.08%







Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc