Jövő év elején ismét 19 százalékra emelik az éttermi ételek áfáját Németországban a 7 százalékról, amelyre a koronavírus-járvány alatt csökkentették, majd az intézkedést az miatt meghosszabbították. A gazdasági tárca 3,4 milliárd euróra tette a hosszabbításból adódóan kiesett összegét. Az SPD, a Zöldek és az FDP megállapodott ebben – tudta meg Handelsblatt koalíciós körökből.
A lap tudósítása szerint
az iparág a közelmúltban hevesen lobbizott azért, hogy az adócsökkentés ne járjon le a tervek szerint az év végén.
A magas és a megemelkedett árak miatt ugyanis a vendéglátóipar csődjétől és munkahelyek megszűnésétől tartanak.
A német szállodákat és éttermeket tömörítő szövetség (Dehoga) a közelmúltban figyelmeztetett, hogy mintegy 12 ezer üzlet zárhat be, átlagosan 18,2 százalékos áremelkedés várható, csökkenni fog a forgalom és kevesebb munkahely lesz, ha 2024-től ismét 19 százalékos áfát kellene fizetni.
A szabaddemokraták (FDP) az áfacsökkentés meghosszabbításáért kampányoltak, és bár ebben Olaf Scholz kancellár Szociáldemokrata Pártjának (SPD) egyes részei is támogatták, a liberálisok nem tudták érvényre juttatni az akaratukat.
A döntést a koalíciós pártok vezetői hozták meg, és beépül a 2024-es költségvetésről szóló végső költségvetési tervezetbe, amelyet a héten tárgyal a szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag. A kormány a közelmúltban több olyan projektet tárgyalt, amelyeket be kell építeni a költségvetésbe, de nincs elég pénz mindegyikre. A klímaprojektek finanszírozásának például az alkotmánybíróság döntése tett keresztbe, amely szerint alaptörvénybe ütközik, hogy a 2021-es pandémiás segélyeket az éghajlatvédelemre költsék.
A lap emlékeztetett, hogy az utóbbi időben a megtakarításáért folyik a küzdelem. A szövetségi kormány eredetileg azt javasolta, hogy a jövőben a 150 ezer eurónál nagyobb adóköteles jövedelmű szülők ne kapjanak támogatást. (Egy euró 376,6 forint.)
A koalíció most megállapodott ennek a határértéknek a növelésében.
2024 áprilisától csak 200 ezer eurós vagy azt meghaladó jövedelem esetén szűnik meg a pótlék. 2025 áprilisától a limit 175 ezer euróra csökken.