Az Egyesült Államok átvette Kína helyét, és Németország legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált az első negyedévben – derült ki a hivatalos adatok elemzéséből.
A teljes forgalom a két ország között elérte a 63 milliárd eurót, míg a Kínával folytatott „csak” 60 milliárd euró volt. (Egy euró 388,5 forint.) Berlin az Egyesült Államoknál nagyobb értékben csak az tagállamaival kereskedik, a blokkon belüli exportja az első negyedévben 73,3 milliárd, az importja 58,8 milliárd eurót tett ki.
Az amerikaiak előretörése fordulatot jelent, mivel 2023-ban Kína már egymást követő nyolcadik évben volt Németország legnagyobb külkereskedelmi partnere. Tavaly a teljes kétoldalú forgalom 253 milliárd euró volt – igaz, ez csupán pár száz millió euróval haladta meg a német–amerikait – emlékeztetett elemzésében a Reuters.
Kína feljebb lépett az értékláncban
„Az Egyesült Államokba irányuló az amerikai gazdaság robusztus teljesítményének köszönhetően nőtt, miközben a kínai viszonylatban az export és az is csökkent” – magyarázta a hírügynökségnek a változást Vincent Stamer, a Commerzbank közgazdásza, aki szerint azonban az eredményben egy strukturális faktor is szerepet játszott.
„Kína feljebb lépett az értékláncban, és egyre inkább maga gyártja az összetettebb árukat, amelyeket korábban Németországból importált” – mondta Stamer.
Ráadásul a német vállalatok is mindinkább helyben termelnek ahelyett, hogy Németországból exportálnák az árukat Kínába
– tette hozzá.
Emellett az Egyesült Államokkal és az EU-val együtt Németország is csökkenteni akarja a Kínával szembeni kitettségét, „tisztességtelen gyakorlatokkal” vádolja Pekinget.
Európa legnagyobb gazdasága ugyanakkor nem akar lemondani a kínai kapcsolatról, Olaf Scholz kancellár legutóbb a múlt hónapban járt Pekingben jó néhány nagyvállalat vezetőjének a kíséretében. Ezt azt alkalmat is kihasználta azonban arra, hogy felszólítsa a kínai kormányt: a tisztességes verseny fennmaradása érdekében csökkentse az agresszív támadásokat az európai piaccal szemben, és kezelje jobban a nyugati cégeket.
Rosszabbul teljesít a kínai gazdaság
A Kínából származó német árubehozatal az első negyedévben csaknem 12 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg a Kínába irányuló áruexport alig több mint 1 százalékkal esett vissza.
„Ehhez vélhetően hozzájárult az a tény, hogy a kínai gazdaság a sokak által reméltnél rosszabbul teljesít, miközben az amerikai gazdaság felülmúlja a várakozásokat” – vélekedett Jürgen Matthes, az IW német gazdasági intézet munkatársa.
Az Egyesült Államok adja most a német áruexport mintegy 10 százalékát, Kína pedig visszaesett 6 százalék alá.
Nem világos azonban, hogy folytatódni fog-e az átrendeződés a rendszerkonkurens Kínától a transzatlanti partner Egyesült Államok felé. „Ha a novemberi amerikai választások után a Fehér Ház adminisztrációja megváltozik, és inkább a piacok elzárkózása irányába mozdul el, akkor ez a folyamat megállhat” – figyelmeztetett Dirk Jandura, a BGA kereskedelmi szövetség elnöke.