A meghatározó európai tőzsdeindexeket – köztük az előző napi záróértéke fölé kapaszkodó német DAX-ot és a londoni FTSE 100-at – messze alulteljesítve, 2,1 százalékkal, 37 731 pontra gyengült szerdán a BUX. Az azonnali részvénypiacon 10,1 milliárd forintos forgalom alakult ki.
A befektetők nem kegyelmeztek egyik blue chipnek sem, csupán néhány kisebb forgalmú papír búcsúzott árfolyamnyereséggel a kereskedéstől.
Az OTP papírjaival közel 4,9 milliárd forint értékben kötöttek ügyleteket, a kurzus azonban csaknem 2 százalékkal, 8122 forintig szakadt.
Még rosszabbul szerepelt a 2,8 százalékkal, egészen 7200 forintig eső Richter, holott elvileg az utóbbi időben tapasztalt irgalmatlan dollárerő a hazai gyógyszergyártó malmára hajtja a vizet.
A Mol árfolyama 2,1 százalékkal, 2366 forintra, míg a Magyar Telekomé 1,7 százalékkal, 292 forintra csökkent. Nagy forgalom mellett több mint 4 százalékkal, 668 forintra zuhant a 4iG is.
A néhány pozitív kivétel közé sorolható a közgyűlésre készülő és előzetes bejelentése szerint várhatóan tetemes nyereségről beszámoló Delta Technologies, amely 2,4 százalékkal, 38 forintra drágult, de jól teljesített a 4 százalékkal erősödő Megakrán és a 2,1 százalékkal felértékelődő Graphisoft Park is.
A forint sem tudott megkapaszkodni az MNB keddi óriási kamatemelése dacára sem.
Az eurót estefelé már 415, a dollárt pedig 430,5 forinton váltották.