Több mint 6 százalékot ugrottak a Robinhood részvényei az amerikai tőzsdén a rendes kereskedési idő lejártával, miután az új generációs brókercég rekordnak számító negyedéves bevételről és szintén soha nem látott profitról számolt be gyorsjelentésében – vette észre a The Wall Street Journal.
A vállalat gyorsjelentésében az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 157 millió dolláros profitról számolt be, ami 18 centes egy részvénye jutó eredménynek (EPS) felel meg, bevétele pedig 618 millió dolláron állt meg. A szakértők előzetesen 6 centes EPS-re és 553 milliós forgalomra számítottak.
A Robinhood negyedéves bevétele 40 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten, kamatbevétele ezen belül 22 százalékkal 254 millió dollárra nőtt ugyanezen az időtávon, míg a kriptopiaci kereskedésből származó forgalma
232 százalékkal, 126 millió dollárra ugrott.
A cégnél tartott ügyfélvagyon rekordot jelentő 11,2 milliárd dollárral nőtt az időszak során, így a Robinhood számláin már 129,6 milliárd dollárnyi ügyféltőke pihen, ami 65 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon. A cég aktív havi felhasználószáma 16 százalékkal, 13,7 millió főre bővült az év első három hónapjában.
A Robinhood részvényei 44 százalék körüli pluszban járnak jelenleg az idén, az elmúlt egy évben pedig 96 százalékkal került feljebb a kurzus.
Mégsem lehetnek nyugodtak a Robinhood részvényesei
A cégnél mégsem lehet felhőtlen az optimizmus: az amerikai tőzsdefelügyelet ugyanis a napokban tájékoztatta a Robinhoodot, hogy
pert terveznek indítani ellene,
mivel a kellő engedélyek nélkül üzemeltetik kriptós kereskedési üzletágukat.
Az SEC pere ismét csak ahhoz a kérdéshez vezethető vissza, hogy melyik kriptodevizák értékpapírok, és melyikek nem: egy korábbi perben az illetékes bíróság úgy döntött, hogy a például az árupiaci termékek kategóriáját erősíti, nem az értékpapírokét, de ehhez hasonló döntés még nem minden kriptoeszközzel kapcsolatban létezik.
A vállalat vezetése a SEC közélese kapcsán mély csalódottságának adott hangot, kiemelve, hogy évek óta mindenben együttműködnek a felügyelettel, hogy elkerüljék az ehhez hasonló pereskedéseket.
Szentül hisszük, hogy az oldalunkon elérhető kriptodevizák nem értékpapírok, de ha az SEC másként gondolja, örömmel elmagyarázzuk nekik, hogy jogilag és a tényeket tekintve is mennyire gyenge lábakon áll az ő érvelésük
– tette hozzá a Robinhood közleménye.
Az ügy pontos részleteit és a cég belső működését persze kívülállóként nehéz biztosan átlátni, annyi viszont biztos, hogy a Robinhood más, kriptót is forgalmazó brókerekhez mérten konzervatívan áll a digitális devizák kereskedéséhez. Nem teszi elérhetővé például felületein a kriptodevizában való hitelezést, például tőkeáttétes kereskedésekhez, ahogy azt is alaposan megválogatja, hogy pontosan mely devizákat teszi fel polcaira.