A kínai piacról most már a globális piacokra is átterjedő ádáz árháború, a magas amerikai hitelköltségek, valamint a csoporthoz tartozó Daihatsu kisautógyártónál felmerült tesztbotrány dacára rekordnyereségről jelenthet szerdán a Toyota Motor.
Nagyon kapósak lettek a hibridek
Az elektromos autók (EV) iránt világszerte lehűlő lelkesedés közepette a benzines autókénál magasabb árréssel értékesíthető Priusszal és szintén hibrid meghajtású és társaival nagyot szakító japán autógyártó ugyanis februárban 4900 milliárd jenre (31,87 milliárd dollár) emelte a március 31-én lezárt pénzügyi évére vonatkozó üzemi eredmény (EBIT) előrejelzését.
Ez persze óriási rekordot és
mintegy 80 százalékos növekedést jelentene az előző évhez mérten.
Az utolsó negyedévben egyébként a londoni tőzsdecsoport (LSEG) szerint 747 milliárd jenre rúghatott az EBIT.
Mint ismert, a Toyota a több mint negyedszázada piacra dobott Priusszal úttörő szerepet játszott a – villany- és belső égésű motorral is felszerelt – hibridek gyártásában és felfuttatásában. A kitartó munka eredményeként pedig a márciusban lezárt pénzügyi évben már 10,3 millió hibridet adtak el, azaz minden harmadik eladott gépkocsijuk – beleértve a Lexusokat is – ebbe a kategóriába esett.
Az akkus autóknál lemaradóban a Toyota
Eközben az akkumulátoros EV-k a Toyota globális eladásainak mindössze az 1 százalékát tették ki, azaz 116 500 járművet, ami – a konkurenciáról nem is beszélve – messze elmarad a korábban célul kitűzött 202 ezer autótól, és nem igazán tesz jót a kínai üzletnek sem.
Tekintettel arra, hogy a kínai vásárlók a szuper szoftverekkel ellátott autókat részesítik előnyben, amiben a Toyota nagyon lemaradt, nem biztos, hogy a következő három évben – amíg nem dobja piacra a következő generációs modelleket – nagyot guríthat Kínában
– mondta a Reutersnek Koji Endo, az SBI Securities részvényelemzési vezetője.
A japán autógyártó a megoldást a kínai technológiai óriás Tencenttel való együttműködésben látja, illetve a legutóbbi pekingi autókiállításon már két akkus EV-t is bemutatott.
Ádáz a küzdelem Kínában
A cég kínai eladásai amúgy éves bázison 1,6 százalékkal csökkentek a 2024-es naptári év első negyedévében, ami még mindig jobb, mint a Nissan és a Honda meredekebb visszaesése, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a világ legnagyobb személyautó-piacán ezalatt 12,5 százalékkal nőttek az új értékesítések a helyi autóipari szövetség adatai szerint.
Az Egyesült Államokban viszont a bázisidőszaki volumennél 20 százalékkal több, vagyis összesen 565 ezer személygépkocsi kelt el a csoport kínálatából.
A Toyota részvényei az elmúlt egy évben jenben számolva 96 százalékkal, dollárban 71 százalékkal erősödtek, az osztalékot is belekalkulálva.