Zuhanni kezdett a nemesfémek ára szerdán Ben Bernanke Fed-elnök beszéde után. Az amerikai jegybank szerepét is betöltő intézmény első emberének szavaiból ugyanis azt lehetett kiolvasni, hogy a korábban várt jegybanki likviditásbővítő program elmaradhat. Az arany árát korábban az hajtotta fel, hogy sok befektető arra számított, az EKB és a Fed likviditásbővítő intézkedései inflációt generálnak, ezt nemesfémek vásárlásával próbálták ellensúlyozni. Az arany ára emiatt a szerdai kereskedési napon mintegy 5, az ezüsté 6 százalékot zuhant.
Tegnap már szerény emelkedést tapasztaltak a nemesfémpiacon, és a szakemberek is arra számítanak, a szerdai zuhanás átmeneti volt, s az idén tovább emelkedhet az arany ára. „A befektetők 2012-ben is folytatták az aranyvásárlást, komoly mértékben felhajtva az árakat, és bár a napokban kisebb korrekciókat figyelhettünk meg, várhatóan az emelkedő tendencia folytatódik” – véli Halóka Ádám, az OTP Alapkezelő befektetési szakértője.
Az arany dollárban számolt ára az idén közel 15, míg az ezüsté 34 százalékot emelkedett, és a nemesfémek hosszú távú árfolyamarányát vizsgálva úgy tűnik, az ezüst relatív olcsósága megszűnt az aranyhoz képest, közelítünk a 15 éves átlagos értékhez. Az arany esetében unciánként átlagosan 1900, míg az ezüst esetében 36 dolláros célárat várnak az év végére a legnagyobb elemzőházak, így az OTP Alapkezelő szerint a jelenlegi árszintek alapján az arany további felértékelődésére lehet számítani, az ezüst esetében viszont kevésbé indokolt az optimizmus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.