BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összeomlottak a tőzsdék, megbillent a forint is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kockázatkerülés jellemezte a piacokat, miután az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve elnöke azt mondta, hogy felülvizsgálják a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programot. Ben Bernanke kongresszusi meghallgatása után a piacok gyengülni kezdtek, amit felerősített a Nyíltpiaci Bizottság legutóbbi kamatdöntés hátterét ismertető jegyzőkönyve. A piaci szereplők szerint esetleg már a harmadik negyedévben vége lehet a pénznyomtatásnak. A negatív hangulat az ázsiai piacokat is elérte, a vezető tőzsdeindexek óriási hanyatlást mutattak. Ebben szerepet játszott az is, hogy a kínai BMI 7 havi mélypontra zuhant. A forintot is elérte a pánikhangulat: az eurót 291,5 forint felett jegyzik csütörtökön délelőtt, miközben szerdán még a lélektani 290 alatt állt a kurzus, és rövid ideig 288 körül is megfordult az árfolyam.

Ben Bernanke kongresszusi beszéde jelentős fordulatot hozott a piaci hangulatban, újra felerősítve a mennyiségi lazítási program közelgő kivezetésével kapcsolatos várakozásokat.

A keddi piaci képet még a Fed New York-i, illetve St. Louis-i vezetőinek a gazdasági bizonytalanságokat hangsúlyozó, így a QE3 folytatását megerősítő kommentárjai határoztak meg – írták a CIB Bank közgazdászai. Ezzel szemben tegnap a Fed első embere egyebek között kiemelte, hogy amennyiben a gazdasági helyzet javulása folytatódik, a Fed már a következő néhány ülésén visszavehet a mennyiségi lazítás üteméből (azaz a kötvényvásárlásokból).

Bernanke azt is megemlítette, hogy kockázatos lehet a kamatszint túl hosszú ideig túl alacsony szinten tartása. Bár a Fed vezetője azt is hozzátette, hogy egy ilyen lépés nem jelentené automatikusan a monetáris ösztönzés teljes körű visszafogását, hanem inkább a gazdasági kilátások alakulásától függő QE3 szűkítő, illetve bővítő lépések sora következhetne, a piaci szereplők többsége a szigorításra utaló kommentárokat tartotta hangsúlyosabbnak.

A május elsejével végződő Fed ülés alkalmával már számos tanácstag hajlandó lett volna már a júniusi ülésen csökkenteni a kötvényvásárlási program mértékét, ha a gazdasági adatok továbbra is kedvezően alakulnak. Azonban még nincs egyetértés abban, hogy milyen bizonyíték szükséges, hogy tényleg visszavágják a támogatást – írják a Raiffeisen Bank elemzői.

Abban egyetértettek, hogy a program elindítása óta a munkaerőpiac javult, de „többen” folytatódó javulást szeretnének látni és több magabiztosságot a kilátásokban vagy csökkentett kockázatokat, mielőtt beleegyeznének a vágásba.

Ezzel ellentétben „páran” azon a véleményen voltak, hogy még további lazítás is szükséges lehet, hogyha tovább csökken az infláció. Egy tanácstag azonnal beszűntetné a QE3-at, míg egy másik még növelné is.

Bernanke meghallgatásán túl a kínai kilátások romlása is a hangulat romlását eredményezheti a nap folyamán – vélik a TakarékBank elemzői. A kínai feldolgozóipari BMI az előzetes közlés alapján 49,6 pontra csökkent májusban, ami már zsugorodásra utal. A vezető ázsiai tőzsdeindexek máris komoly mínuszban zártak: a Nikkei több mint 7 százalékos, a Hang Seng 2 százalékot meghaladó visszaesést könyvelt el.

A negatív külpiaci környezetben az euró jegyzése 291 fölé került, miközben tegnap még 5 hónapos csúcson, 288 körül is járt az árfolyam.

Az ázsiai zuhanást követve markáns eséssel kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok. A londoni FTSE 1,82 százalékos, a frankfurti DAX 2,07 százalékos, míg a párizsi CAC 2,19 százalékos mínuszban állt a nyitás utáni percben.

A negatív hangulat az ázsiai piacokat is elérte, a vezető tőzsdeindexek óriási hanyatlást mutattak. Ebben szerepet játszott az is, hogy a kínai BMI 7 havi mélypontra zuhant.

A forintot is elérte a pánikhangulat: az eurót 291,5 forint felett jegyzik csütörtökön délelőtt, miközben szerdán még a lélektani 290 alatt állt a kurzus, és rövid ideig 288 körül is megfordult az árfolyam.MTI - Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.