Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×PÉNZÜGY
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány (kgfb) során az autósoknak a novemberi hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy váltási szándék esetén felmondják szerződésüket az eddigi biztosítójuknál. A CLB Független Biztosítási Alkusz legfrissebb adataiból az derül ki, hogy az időszak félidejében a legtöbben a Allianz Hungária Biztosítótól jöttek el - bár tudni kell, hogy a kötelező piac közel felét birtokló piacvezető társaság esetében ez a tény is viszonylag alacsony mértékű lemorzsolódást takar.
Mindeközben az alkuszcégnél messze a legtöbb szerződést az idén debütáló Genertel direktbiztosítóval kötötték, káresemény esetén vállalva a megelőlegezett - akár 50 százalékos mértékű - kármentességi kedvezmény elvesztésének kockázatát.
A CLB adatai azt mutatják, hogy az új piaci szereplő mellett a MÁV Biztosítónak sikerül növelnie ügyfelei számát még akkor is, ha az idén a korábbinál többen távoznak ettől a biztosítótól. Egyértelmű nyertesnek tűnik az idén az Aegon, amelyik eddig kétszer annyi új, mint távozó ügyféllel a harmadik a listán.
Fenti három biztosító – amelyeknél együttesen az új szerződéseknek csaknem a kétharmadát kötötték meg – az alábbi csoportokat célozta meg elsősorban sikeres ajánlatokkal: A Budapesten élő fiatal autósok számára általában a MÁV nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot. A Genertel földrajzi szemponttól függetlenül elsősorban a tapasztaltabb és kármentes vezetők körében bizonyul nyerőnek, miközben az Aegon elsősorban a gyermekeseknek kínál nagyon versenyképes díjakat. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a szerződők 3-4 százaléka – egyéb szempontokat is mérlegelve – nem a legkedvezőbb árú ajánlat mellett döntött.
Az Allianzon kívül a legtöbben az idén jelentősen drágító Uniquánál mondták fel eddig kötelező biztosítási szerződésüket, őket követi szorosan a Posta és a Generali Biztosító. Ugyanekkora a vesztesége jelenleg a KÖBÉ-nek is, viszont ezt az egyesületet közel ugyanannyi új ügyfél kompenzálja. A többi biztosító esetében az új és távozó ügyfeleknek sem száma, sem egyenlege nem mutat jelentős elmozdulást.
A CLB által működtetett www.biztositastipp.hu oldalon a mai napig közel 260 ezer felhasználó kérte le jövő évi díjait, ami időarányosan 350 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. A szerződést kötök 74 százaléka kapott - átlagosan 23 ezer forinttal - alacsonyabb ajánlatot a jelenlegi biztosítója által kínált díjösszegnél, a megtakarítás mértéke az esetek 86 százalékában haladta meg a 10 ezer forintot. Az eddig megkötött 8.000 darab szerződés átlagos díjösszege 31 ezer forint volt, ami alacsonyabb a tavalyi átlagdíjnál.
Az előző évben új jelenségként találkozhattunk azzal, hogy egyes biztosítók olcsóbban kínáltak szerződést új ügyfeleiknek, mint a korábban náluk szerződő autósoknak. Idén ez a tendencia tovább él: bár a piacvezető társaság az előző évtől eltérően 2008-ra már nem alkalmazza ezt a fajta megkülönböztetést, az ügyfelek jelentős része továbbra is találkozhat ilyen eltéréssel. „Portálunkon automatikusan felkínáljuk a biztosításnak ugyanannál a társaságnál történő újrakötését is. .– mondta Buczolich Antónia, a CLB ügyvezető igazgatója. „Már eddig is a szerződések tíz százaléka volt újrakötés, azonban ez az arány a következő napokban minden bizonnyal emelkedni fog, hiszen sokan mostanában kapják kézhez biztosítóiktól a jövő évi díjértesítőiket.”
MÁV Zrt. - az elmúlt évek árbevétele
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 19:53 Bajnaihoz fordul a sávolyi polgármester a motorpálya miatt
- 19:44 Az idén már nem épül meg a sávolyi MotoGP-pálya
- 18:50 Balatonring: A kormány továbbra is kész kötelezettséget vállalni
- 18:16 "Aprópénzért" dolgozik a világ 3. leggazdagabb embere
- 18:12 IMF: még tovább csökkenhet az ingatlanok ára
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Libatolvajozták Bajnait - A pofontól kijózanodtunk
- Csődhelyzet - Kettészakadt az ország
- "Hazaáruló, hazaáruló" - Bajnai Mezőberényben, összefoglaló
- Újabb piramisjáték-gyanús ügyeket jelentett be a PSZÁF
- Jó hír a nyugdíjpénztáraknak! Nézze meg, az Öné hogyan teljesít!
- Amerikai házra vágyik? - Vegyen egyet 10 dollárért!
- Magyarországra jön a kínai óriás
- Rossz hír az MSZP-nek: a jobboldaliak inkább elmennek szavazni
- Gyes helyett utalványokat adnának a kismamáknak?
BUX (zárva)
2010. március 12. 16:3615 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 182.52 | +0.164% | ![]() |
| EUR/HUF | 266.07 | +0.054% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.518% | ![]() |
| USD/HUF | 193.39 | -0.662% | ![]() |
Kiemelt témák
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.74%
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.74%
- Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap I Sorozat 1.55%
3 havi teljesítmény magas kockázat (növekedési)
- Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 4.34%
- Allianz Nyugdíjpénztár 3.55%
- ING Pénztár 3.47%







Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc