Az energiahatékonyságot növelő beruházások szükségszerűsége mára még nagyobb hangsúlyt kapott, mint a korábbi években. A hazai lakásállomány energetikai korszerűsítése mellett a középületek, azon belül az önkormányzati tulajdonban álló épületek energetikai célú fejlesztései is speciális kihívásokat jelentenek. A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. részletesen vizsgálta a TOP Plusz forrásainak felhasználása mellett kialakítható pénzügyi termékek lehetőségeit ezen a területen.
Szükségszerű beruházások
Az önkormányzati épületállomány mintegy 35 ezerre tehető, nagyobb része oktatási és kulturális célokat szolgál, kisebb részben pedig irodai, igazgatási, illetve szociális, egészségügyi funkciókat tölt be. Ezeknek az épületeknek az energiamegtakarítási potenciálja jellemzően magas. Az oktatási célú épületek körében a legnagyobb fajlagos energiamegtakarítást az 1946–1979 között és korábban épült kétszintes épületeknél lehet elérni, a kulturális funkciót betöltő középületek esetében pedig az 1946–1979 és 1980–1989 között épült kétszinteseknél feltételezhetjük ugyanezt.
Az energetikai beruházást követően az épületek üzemeltetési költségei lényegesen csökkenhetnek, ezzel egyrészt javítják az önkormányzatok költségvetési pozícióját, másrészt komfortosabb, megjelenésében esztétikusabb épületeket eredményeznek.
Finanszírozási lehetőségek
Az önkormányzatok beruházásaikat jellemzően vissza nem térítendő támogatásokból finanszírozzák. A 2014–2020-as fejlesztési időszakban a KEHOP és a TOP is biztosított forrást energiahatékonysági fejlesztésekhez, melyek mintegy 2200 önkormányzati projekthez nyújtottak támogatást.
Hitelek bevonása kevésbé releváns ezen a területen. Az önkormányzatok hitelpiaci aktivitása a 2011-ben megkezdődött kormányzati adósságátvállalás, illetve az új hitelfelvételi szabályok következtében egyébként is jelentősen megcsappant. Saját forrást ugyancsak bizonyos korlátok között tudnak bevonni a települések fejlesztéseikbe.
Az energetikai projekteknek ugyanakkor létezik egy speciális finanszírozási modellje: az úgynevezett energiahatékonyság-alapú szerződések (a köznyelvben gyakran ESCO-modellek).
Ezek a modellek piaci szereplők bevonása mellett teszik lehetővé az energetikai célú projektekbe bevonható források volumenének növelését. A konstrukció lényege, leegyszerűsítve, hogy az elvégzett beruházással elért energiamegtakarítás (tehát a rezsiszámlák csökkenése) képezi a beruházási költségek visszafizetésének (azaz a törlesztés) alapját.
A magyarországi ESCO-piac azonban még – legalábbis az épületenergetikai területen – nem tekinthető igazán kifejlettnek. Bár vannak tapasztalatok ESCO típusú finanszírozásra önkormányzati projektek körében, ezek többségében a közvilágítás területére korlátozódnak. Könnyen belátható, hogy ezek lényegesen különböznek a komplexebb és hosszabb megtérülési idővel kalkulálható épületenergetikai beruházásoktól. Ezenfelül jelenleg jogi és definíciós problémák is felmerülnek, amelyek az önkormányzati közbeszerzésekben teszik nehezen kezelhetővé az újszerű finanszírozási modellt.
Újszerű modellek
Kutatásunkban részletesen vizsgáltuk, hogy milyen különböző finanszírozási modellek lehetségesek – akár a nemzetközi tapasztalatok alapján –, amelyek valamilyen ESCO-cég bevonása mellett nyújtanak visszatérítendő típusú támogatást, és akár kezelik a jelenleg fejletlen piac problémáit is.
Négy konstrukciót elemeztünk részletesebben.
Az első modellben az önkormányzatok közvetlen hitelfelvétele, akár kiegészítve, vissza nem térítendő támogatással biztosítana lehetőséget a projektek részleges finanszírozására. Az ESCO-szereplőnek csak a projekt számára is jól definiálható, biztos megtérüléssel járó elemeit kellene finanszíroznia, ezúton bekapcsolódnia a megvalósításba. Ebben a háromszereplős modellben (önkormányzat, hitelt nyújtó pénzügyi intézmény és ESCO-cég) a stabilitási törvény eljárásrendje jelenthet megvalósítási kockázatot a finanszírozónak. Továbbá feltétlenül szükség lenne jól kidolgozott szerződésmintákra, hogy az önkormányzatok ne maradjanak magukra az ESCO-céggel való szerződéskötés folyamatában, a közbeszerzés lebonyolításában.
Egy másik lehetséges megoldás, ha az ESCO-cég kap hitelt. Ebben az esetben a kedvezményes forrásból megvalósíthatja a beruházást, amelyhez az önkormányzatnak lehetősége lenne (a nem vagy kevésbé megtérülő elemekre) vissza nem térítendő támogatást is közvetlenül bevonni. A és a beszerzett eszközök az ESCO-cég pénzügyi mérlegében jelennének meg. Ebben a modellben az ESCO-cég hitelképessége lehet lényegesebb akadály, hiszen – piaci méretétől függően – meghatározott szintig tud csak hosszú lejáratú forrásokat bevonni.
Komplexebb modell az úgynevezett forfetírozásra épülő finanszírozás, amikor is a fent említett modell azzal egészül ki, hogy az ESCO-cég követelését (vagy annak egy részét), a projekt sikeres befejezését követően, megvásárolja (forfetírozza) egy pénzügyi intézmény, így ez a kintlévőség nem korlátozza a cég későbbi hitelfelvételét. A modell fontos előnye, hogy kezeli az ESCO-cégek kötelezettségállomány-növekedéséből adódó problémáit.
A korábbi modellektől lényegesen eltér az a Szlovákiában elindított program, amely az ottani fejletlen ESCO-piac élénkítésére kínál átfogó megoldást. A piacon már működő vagy megjelenésüket tervező ESCO-cégek juthatnak tőkeági finanszírozásához, így létrehozva „projektcégeket”. Ezek a projektcégek kötnek szerződést az önkormányzatokkal, és a feltőkésítésük eredményeként könnyebben jutnak piaci hitelhez is. Ez a modell részben kezelné az ESCO-piac hazai fejletlenségét is, hiszen új ESCO-cégek jönnének létre – nem feltétlenül korábbi ESCO, hanem akár szélesebb építőipari fókuszú vállalkozások közreműködésével –, azaz a modell megalapozná egy aktív ESCO-piac kialakítását. Bevezetése ugyanakkor rendkívül időigényes.
Cél a több forrás bevonása
Összességében belátható, hogy a visszatérítendő típusú támogatásokkal több vagy magasabb értékű projektek valósíthatók meg, mint ugyanannyi vissza nem térítendő támogatásból. Észszerűnek tűnik tehát egészen addig valamilyen pénzügyi eszközt (hitel, garancia, tőke) alkalmazni, amíg a projektekben némi megtérülés vagy visszafizetési potenciál azonosítható. Ilyenek tipikusan az energetikai projektek, ahol a beruházás eredményeként energiamegtakarítás, azaz költségcsökkenés jelentkezik. A fenti finanszírozási modellek mindegyikében szerepel hitel vagy tőke típusú finanszírozás, ami így, a piaci szereplők bevonása mellett, több forrás bevonását teszi lehetővé. Az eszközök közti választást nyilván több szempont befolyásolja, ezek figyelembevételével lehet a leghatékonyabb modell mellett dönteni.
