BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autonóm egyetemek kellenek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Olyan erkölcsalapú társadalom felépítésére van szükség, amelyben az oktatásnak és az egészségügynek kiemelt szerepe van – jelentette ki Tulassay Tivadar, a Klinikák Szövetségének elnöke, a Semmelweis Egyetem rektora. Utalt az Egészségügyi Világszervezet határozatára, amely szerint az említett nemzetgazdasági ágazatok fejlődése nélkül nem lehet kilábalni a válságból. Az orvostudományi egyetemek mindkét feladat ellátásában részt vesznek. Ezekben az intézményekben a szükséges szolgáltatások olyan harmóniában vannak, amelyet a társadalom elvár. Ezért nagyon fontos lenne, ha bizonyos törzsvagyon juttatásával, visszaadásával autonóm gazdálkodást folytathatnának. Az orvostudományi egyetemek hármas feladata, az oktatás, kutatás és gyógyítás mindezt megköveteli.

Ha az oktatást nézzük, annak mértékét az állam mint a leendő orvosok, a szükséges humánerőforrás megtervezője dönti el. Ám az egyetemeknek évről évre meg kell vívni a harcukat, hogy hány embert képezhetnek. Mára kiderült, hogy alulképzés van nálunk, az évente felvételt nyert ezer hallgató nem képes biztosítani a gyógyításhoz szükséges utánpótlást. A fejlett országokban a miénknél 50 százalékkal több diplomát adnak ki évente. Jó lenne a jövő betegeinek ellátására gondolni, s az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt kialakult munkaerő-vándorlással számolni. A kisszámú medikus képzésének egyik oka nyilván az állami finanszírozásban keresendő. Ez évente egy hallgatóra számítva 1,3 millió forintot jelent az állami költségvetésből, holott a térítés ellenében a nemzetközi hírű hazai egyetemekre felvételt nyert külföldi hallgatók 11 ezer eurót fizetnek. A működési költségek 12 százalékát ebből szerzik meg az egyetemek. Így abban lennének érdekeltek, hogy a hazai hallgatók rovására növeljék a külföldiek arányát, de nem tehetik, mert akkor ki látja majd el a magyar betegeket? Egyébként a külföldi hallgatók másodlagos hasznot is jelentenek azzal, hogy itt laknak, itt bérelnek lakást, itt fogyasztanak, s nem utolsósorban elviszik a hazai felsőoktatás jó hírét a világba, ez pedig a túlélés záloga.
A rektor utalt rá: a Magyar Tudományos Akadémia mellett jelentős kutatás zajlik az orvostudományi egyetemeken, különösen jelentős a biomedicinális, az információs és a biotechnológiai szektor. A hazai tudásközpontok nem véletlenül települtek az egyetemek közelébe.
A harmadik feladatról, a gyógyításról szólva elmondta: sajnálatos, hogy ma vannak olyan vélemények, amelyek szerint nincs is szükség a klinikákra, a medikusoktatást a kórházak is elvégezhetik. Ez téves nézet, annak ellenére, hogy vannak jól felszerelt kórházak. Ám ezek dolga elsősorban a szakasszisztensképzés lehetne, az orvosképzé-sért az egyetemek saját klinikáinak tanárai a felelősek. Szükség lenne azonban arra, hogy a négy orvosi egyetem (Pécs, Szeged, Debrecen, Budapest) szorosabban együttműködjön a környezetében lévő kórházakkal, erre leginkább Pécsett van kezdeményezés. Elmondta azt is, hogy az egyetemek látják el az ország betegeinek 20 százalékát, ám az OEP költségvetéséből kapott finanszírozási összeg nem éri el ezt az arányt. A Semmelweis Egyetem az országos betegellátásból 7 százalékkal részesül, az éves tb-finanszírozása 5 milliárd forint, amelyet kifejezetten a gyógyításra fordít.
Alulfinanszírozott az egyetemek mindhárom feladata, mielőbb szemléletváltásra van szükség az egyetemek betegellátásban betöltött szerepében. Nem tartható a finanszírozásban sem a maradékelv, sem a politikai kapcsolatrendszertől való függőség. Ezek az intézmények a progresszív betegellátás csúcsát jelentik, ezek a színterei az új diagnosztikus és terápiás eljárások akkreditációjának. Szükség van az országos egészségügyi intézetek szerepének újraértékelésére, valamint a tömeg- és a progreszszív betegellátás pontos allokálására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.