Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×VÁLLALATOK / INFOKOMMUNIKÁCIÓ
Mint utóbb kiderült, a Twitter szervereit üzemeltető szolgáltatónak már a támadás időpontjában is rendelkezésére állt olyan védelmi eszköz, amellyel enyhíthette volna annak hatásait, azonban a közösségi oldal akkor még nem vette igénybe azt. „Megtanultuk az augusztusi esetből, úgy kell kialakítanunk a rendszerünket, hogy képes legyen egy ilyen méretű támadás kezelésére is” – nyilatkozta Biz Stone, a Twitter társalapítója. „Sokat okultunk az esetből, jelenleg is több céggel dolgozunk – többek között a Google-lal – azon, hogy kitaláljuk, hogyan lehet megállítani az ilyen támadásokat, illetve jobban kezelni azokat a jövőben” – tette hozzá.
A támadások az ilyen site-ok ellen egyébként korántsem számítanak újdonságnak – állítja Hemanshu Nigam, a MySpace biztonsági főnöke az InformationWeeknek adott interjúban. A MySpace-nél például már az első naptól arra összpontosítanak, hogy megakadályozzák a támadásokat. Az egyik legelső és egyben legnagyobb támadás is ezt a közösségi oldalt érte, még 2006-ban: a Samy nevű féreg mindössze néhány óra alatt több mint egymillió „barátot” szerzett magának.
A többnyire fertőzött, távolról irányított, számítógépekből kialakított rendszerek – botnetek – bevetésével végrehajtott szolgáltatástúlterhelési támadások mellett a kéretlen levelek (spam), a Koobface-hez hasonlító vírusok és a férgek is komoly veszélyt jelentenek a közösségi oldalakra és felhasználóikra. Az augusztusi támadás megerősítette azokat a korábbi előrejelzéseket is, amelyek szerint a kiberbűnözők figyelmét egyre inkább felkeltik a közösségi oldalak és az általuk vonzott sok millió felhasználó. A szakértők szerint azonban a legveszélyesebb fenyegetést nem ezek, hanem a külső fejlesztők által készített, a közösségi portálok oldalain futó alkalmazások jelentik. Az ilyen programok veszélyeit jól mutatja, hogy a Facebook tíz legnépszerűbb kiegészítő alkalmazása között is akadnak olyanok, amelyek a számítógépes bűnöző által kihasználható hibákat tartalmaznak.
Az InformationWeek összeállítása szerint a MySpace esetében a külsős fejlesztők komoly vizsgálaton mennek át, amelynek során nemcsak a programok biztonságát, de a megbízhatóságát is ellenőrzik, sőt maga a fejlesztő is átesik egy vizsgálaton. Emellett kívülről is kérnek segítséget a portál üzemeltetői, az idén a Cloudmark cég ellenőrzési rendszerét vezették be, amely felismeri és kiszűri a spameket és a káros tartalmat a közösségi oldalon küldött üzenetekből és az ott elhelyezett bejegyzésekből.
A Facebooknál inkább házon belül igyekeznek megoldást találni a biztonsági kihívásokra. Folyamatosan szűrik a káros internetcímeket, és létrehoztak egy szürkelistát olyan URL-ekből, amelyeknek a megbízhatóságát egyelőre nem sikerült igazolni. Ha egy ilyen internetes hivatkozásra kattint a felhasználójuk, figyelmeztető üzenet jelenik meg, mielőtt megnyílna az oldal. vg
A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 08:14 Lecsap a Volán: Sok a visszaélés a kedvezményes utazással
- 07:59 Nem válaszolnak a pártok: miért kell rájuk szavazni?
- 07:50 A forint meglepően erős maradhat: hétfői árfolyamok
- 07:30 A Sláger rádió ügye és a jogállamiság - Élénkült az amerikai vállalatok érdeklődése
- 07:20 Pénztárgép használata: fontos változások
- Orbán: Szükség lesz rendkívüli intézkedésekre
- Veszélyben az MDF fővárosi listája - Csapody visszalépéssel fenyeget
- 2012-ben vagy 2013-ban jöhet a negyedik olajárrobbanás
- Kétmilliárd dolláros felvásárlási ajánlatot utasított el a Novell
- Összegyűlt a 750 cédulája a Sciennet-ügy gyanúsítottjának
- Egy hongkongi cég juttata vissza a magyar CER-kvótákat
- Pannonból Telenor: 250-en kapták meg felmondólevelüket
- Berlini áldás az önkéntes kétoldalú EU-segélyre Görögországnak
- Beszédelemzés - Gyurcsány néha magától is meghatódott
- Romániában már a traktoroknál is elindították a roncsprogramot
BUX (zárva)
2010. március 19. 16:3623 546,14
-1.93%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
15 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 184.2 | +0.271% | ![]() |
| EUR/HUF | 264.24 | +0.31% | ![]() |
| EUR/USD | 1.35 | -0.004% | ![]() |
| USD/HUF | 195.54 | +0.345% | ![]() |
Kiemelt témák
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Dávid Ibolya
| Demszky Gábor
| Fodor Gábor
| Gordon Brown
| Gyurcsány Ferenc
| Lendvai Ildikó
| Mesterházy Attila
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Szili Katalin
| Veres János
| Vlagyimir Putyin
| Vona Gábor
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 2.2%
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.03%
- CIB Pénzpiaci Alap 1.8%
A 2006-ot megelőző felelőtlen költségvetési és jövedelempolitika jól mutatta a belső keresletélénkítés korlátait. ... A belső fogyasztásnak az államadósság növekedéséből finanszírozott mesterséges élénkítése tehát nem hogy segítette volna a hazai gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozói szektor felzárkózását, de éppen erre az időszakra tehető, hogy ez a szektor a régiós versenytársaktól fejlődésben, hatékonyságban egyre inkább lemaradt... További írások itt találhatóak »
Üres előadók, kávézgató diákok. „Elég nekem a kettes, úgysem nézi senki.” Ezzel a látvánnyal és hasonló mondatokkal szembesülünk sok egyetemen. Addig különösebben engem sem zavart ez a hozzáállás, amíg nem helyeztem át a székhelyemet Szingapúrba, és nem ismertem meg az ottani egyetemen a mentalitást és a folyamatos hajtást. De mi is a különbség oka? További írások itt találhatóak »
Elsőrendű fontosságú lenne, hogy a pártok hivatalosan is megfelelő nagyságú (a mainak a többszöröse) összegekkel rendelkezzenek politikai kampányuk finanszírozására, ne pedig rejtett módon tegyék ezt További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 3.18%
- MKB Nyugdíjpénztár 3.11%
- Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 3.08%







Árnyomás az árampiacon
Drámai zuhanásban a lakáspiac
Csányi birodalma: Kiútkeresés a válságból
Rekordalacsony ráta
Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc