BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megmérgezte dolgozóit az Apple egyik gyára?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A GlobalPost információi szerint egy az Apple számára dolgozó kínai gyárban használt, tiltott oldószer több dolgozót is megbetegített.

A Reuters blogja szerint az n-hexane nevű oldószer használatát betiltották, a Wintek mégis ezt az anyagot használta az Apple Iphone és iTouch érintőképernyőinek gyártásához. Hét volt, illetve jelenlegi alkalmazott állította, hogy a vegyianyagot alkalmazták az üzemben, az Apple azonban idáig nem kommentálta az ügyet.

Az érintett dolgozók fejfájásra, szédülésre panaszkodtak, mások súlyos izomfájdalmakkal kerültek kórházba. A Global Post meglátogatta az egyik klinikát, ahol több mint két tucat gyári munkás fekszik idegkárosodás miatt.

A Wintek beismerte, hogy több mint egy évig illegálisan alkalmazta a szert, amely tudomása szerint 62 embernek okozott károsodást. A Wintek az ügy hatására elbocsátotta a gyár vezetőjét és tavaly augusztusban beszüntette az n-hexane használatát.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.