VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

VÁLLALATOK

Soha nem látott érdeklődés a Fradi-pálya iránt

2007. 12. 5. 13:29|Vállalatok
Két pályázó fizette be az Üllői úti 6 plusz 2 hektáros ingatlan értékesítésére kiírt nyilvános pályázatban meghatározott 400 millió forintos ajánlati biztosítékot határidőre, azaz 2007. december 3-án éjfélig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója, Zelles Sándor tájékoztatása szerint – hozta nyilvánosságra a Ferencvárosi Torna Club (FTC) hivatalos honlapján.

A hírnek azért van jelentősége, mert a KVI az elmúlt bő két esztendőben immár ötödször írja ki a tendert az ingatlanra, a biztosítékot azonban eddig egyetlenegyszer sem fizette be senki – mondta lapunknak Rieb György, az egyesület elnöke. Jelezte: ő sem tudja biztosan, hogy mely vállalatokról van szó, de feltehetőleg a Fradival régóta kapcsolatban álló – a Sheffield United labdarúgócsapatát is birtokló – Scarborough-ról, illetve egy egyelőre megnevezni nem kívánt lengyel cégről.

A klub vezetése már mindkét lehetséges befektetővel tárgyalt, sőt az angol társasággal az egyeztetések során konkrét elképzeléseket is felvázoltak. Az elnök kiemelte: a két vállalat szándékait természetesen komolyan veszik, az ajánlati biztosíték befizetését azonban nem szabad túlértékelni, hiszen az csak december 17-én dől el, hogy ténylegesen nyújtanak-e be pályázatot.

A KVI egyébként ezúttal 3,47 milliárd forintos nettó limitáron kínálja az ingatlant, a vevőnek azonban ténylegesen ennél jóval többet kell fordítania a tranzak-cióra. A pályázat nyertesének ugyanis a mellett, hogy ezt az összeget kifizeti a terület tulajdonjogáért a magyar államnak, további 1,5 milliárd forintot kell költenie arra, hogy megszerezze az ingatlan használati jogát is az FTC-től. Továbbá a befektetőnek vállalnia kell, hogy két éven belül legalább nettó 1,2 milliárd forintból modernizálja a Fradi Üllői úti stadionját, és 800 millióért megvásárolja az FTC Labdarúgó Zrt. – a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság – részvényeinek mintegy 20 millió forint névértékű csomagját
Szerző: VGO
Görög kedvezményes utak
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Soha nem látott érdeklődés a Fradi-pálya iránt
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX

2010. február 9. 14:52
20 567,02
1.31%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 185.46 -0.801% CHF/HUF
EUR/HUF 272.1 -0.586% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.637% EUR/USD
USD/HUF 198.08 -1.265% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.15%
  • Futura Pénzpiaci Alap I sorozat 1.89%
  • Futura Pénzpiaci Alap B sorozat 1.79%
Új piacok - indulás előtt Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Méretei, dinamikája alapján magyar cégek százai kellene, hogy mozogjanak az indokínai piacokon, de a tapasztalat mást mutat. Az okok nyilván több tényezőre vezethetők vissza, az egyik a már említett információhiány. A presztízs fontos tényező. Magyarországnak egy sereg területen nagyon jó a megítélése (gyógyszerek, orvosi műszerek, élelmiszeripar) azonban gépipari berendezések területén jó alaposan meg kell magyarázni, hogy miért nem egy német versenytárssal kell szerződni. »
A hálózat csapdájában Karlinger László
rovatvezető
HR Cafe
Biztos sokan emlékeznek arra a filmre, amiben Sandra Bullock egy nap arra ébred, hogy kitörölték a nevét és személyiségét a központi informatikai hálózatból és mindenki az életére tör. Biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják mit jelent a szervezeti hálózatkutatás és milyen összefüggés van a kapcsolatok sűrűsége és a teljesítmény között. »
EU-integráció cégeladással Préda István
alapító-vezérigazgató
MB Partners Zrt.
Mikroszinten az EU-integráció európai méretekben való gondolkodást jelent: amikor a vállalat nem magyarnak, hanem európainak definiálja magát, olyan cégnek, amely több tucat országban, több nyelven eladható terméket, szolgáltatást nyújt. Európánk a XXI. századi versenyt csak akkor állja majd Kínával, Amerikával, ha a nyelvi akadályokat leküzdve életre kelti 330 milliós közös piacát. »
3 havi teljesítmény magas kockázat (növekedési)
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.96%
  • OTP Magánnyugdíjpénztár 2.95%
  • Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.59%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Demszky Gábor és Kocsis István sajtótájékoztatója - Fotó: Darnay Katalin

  • Bokros Lajos beszéde - Fotó: Darnay Katalin

  • Orbán évértékelése - Fotók: Kallus György

  • Busójárás Budapesten

  • Hagyó Miklós visszalépett - Fotó: Kallus György

  • Az LMP betiltatná Romániában a cianidos bányászatot Fotók: Barna Máté

Előző
Következő
  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

  • Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

    Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

  • Sony Ericsson Xperia, kémvideó

    Sony Ericsson Xperia, kémvideó

  • Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

    Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

  • A Sony összetöri saját televízióját

    A Sony összetöri saját televízióját

  • Microsoft Courier Tablet

    Microsoft Courier Tablet

Előző
Következő