VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

VÁLLALATOK

Autósok! Új kötelező új szabályokkal - Amit tudni kell

2007. 10. 18. 08:15|Vállalatok
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat. Nem árt tudni, hogy július elején változott az a kormányrendelet (190/2004), amely a kgfb-t szabályozza. A sok technikai jellegű módosítás mellett akad néhány, amely az ügyfeleket közvetlenül is érinti, ez utóbbiak közül vesszük számba a legfontosabbakat.
A változások egy része mindenképpen kedvező az ügyfeleknek. Ezentúl a Kártalanítási Számla (amely a kötelezővel nem rendelkező vezetők helyett fizet a vétlen autósnak) az ismeretlen járművel okozott károkat is megtéríti, ha azok halálos vagy súlyos sérüléssel jártak. Külföldön elszenvedett autós károk esetében a károkozó biztosítója ellen már itthon is indítható kereset. Emellett választhatunk, hogy ilyenkor kárigényünkkel a külföldi károkozóval, vagy annak biztosítójával szemben lépünk fel kárigénnyel.
 
Továbbra is van lehetőség a kötelező biztosítás szüneteltetésére (például a téli hónapokra), sőt ennek feltételei is ügyfélbarátabbak lettek: a szüneteltetés maximális időszaka hat hónap maradt, ám legrövidebb időszakot már nem határoz meg a rendelet. Hatálya immár nem a bejelentést követő hónap első napjától, hanem a bejelentés napjától érvényes.
 
A fentieknél valószínűleg többeket érint, hogy a kárügyintézés idehaza már nem húzható el a végtelenségig: amennyiben egyértelmű a felelősség, és a kár nagysága megállapítható, a biztosítónak három hónapon belül konkrét kártérítési javaslatot kell tennie. Az év végi kampányt pedig az a változás érinti a legjelentősebben, hogy ezentúl biztosítóváltás esetén a bónusz-malusz igazolásokat nem az ügyfélnek, hanem az új biztosítónak kell beszereznie.
 
Utóbbi változásokkal kapcsolatban Németh László, az Aegon Magyarország alkuszi igazgatója elmondta: „A kárügyintézés határidejének meghatározása a megfelelően működő biztosítók számára nem szabad, hogy bármilyen nehézséget okozzon. Az igazolások beszerzésével kapcsolatos ügyintézés kétségtelenül többletadminisztrációt jelent, de korántsem akkora mértékűt, mint amekkora terhet ezzel az ügyfeleink válláról leveszünk.”
 
Szerző: VGO
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Autósok! Új kötelező új szabályokkal - Amit tudni kell
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 1. rrrrzzzz2007. 10. 18. 11:03

    Egyszer már a biztosító elvette a maximális bónuszomat, mert több, mint 3 hónapig nem volt a nevemen autó. Most fél évvel megint beszívatnak, pedig 27 éve még egy fillér kárt nem kellett fizetniük miattam.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Autósok! Új kötelező új szabályokkal - Amit tudni kell


    Egyszer már a biztosító elvette a maximális bónuszomat, mert több, mint 3 hónapig nem volt a nevemen autó. Most fél évvel megint beszívatnak, pedig 27 éve még egy fillér kárt nem kellett fizetniük miattam.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX

2010. február 9. 12:38
20 592,40
1.44%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 185.9 -0.559% CHF/HUF
EUR/HUF 272.54 -0.424% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.393% EUR/USD
USD/HUF 198.86 -0.865% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.15%
  • Futura Pénzpiaci Alap I sorozat 1.89%
  • Futura Pénzpiaci Alap B sorozat 1.79%
Új piacok - indulás előtt Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Méretei, dinamikája alapján magyar cégek százai kellene, hogy mozogjanak az indokínai piacokon, de a tapasztalat mást mutat. Az okok nyilván több tényezőre vezethetők vissza, az egyik a már említett információhiány. A presztízs fontos tényező. Magyarországnak egy sereg területen nagyon jó a megítélése (gyógyszerek, orvosi műszerek, élelmiszeripar) azonban gépipari berendezések területén jó alaposan meg kell magyarázni, hogy miért nem egy német versenytárssal kell szerződni. »
A hálózat csapdájában Karlinger László
rovatvezető
HR Cafe
Biztos sokan emlékeznek arra a filmre, amiben Sandra Bullock egy nap arra ébred, hogy kitörölték a nevét és személyiségét a központi informatikai hálózatból és mindenki az életére tör. Biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják mit jelent a szervezeti hálózatkutatás és milyen összefüggés van a kapcsolatok sűrűsége és a teljesítmény között. »
EU-integráció cégeladással Préda István
alapító-vezérigazgató
MB Partners Zrt.
Mikroszinten az EU-integráció európai méretekben való gondolkodást jelent: amikor a vállalat nem magyarnak, hanem európainak definiálja magát, olyan cégnek, amely több tucat országban, több nyelven eladható terméket, szolgáltatást nyújt. Európánk a XXI. századi versenyt csak akkor állja majd Kínával, Amerikával, ha a nyelvi akadályokat leküzdve életre kelti 330 milliós közös piacát. »
3 havi teljesítmény magas kockázat (növekedési)
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.96%
  • OTP Magánnyugdíjpénztár 2.95%
  • Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.59%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Demszky Gábor és Kocsis István sajtótájékoztatója - Fotó: Darnay Katalin

  • Bokros Lajos beszéde - Fotó: Darnay Katalin

  • Orbán évértékelése - Fotók: Kallus György

  • Busójárás Budapesten

  • Hagyó Miklós visszalépett - Fotó: Kallus György

  • Az LMP betiltatná Romániában a cianidos bányászatot Fotók: Barna Máté

Előző
Következő
  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

  • Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

    Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

  • Sony Ericsson Xperia, kémvideó

    Sony Ericsson Xperia, kémvideó

  • Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

    Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

  • A Sony összetöri saját televízióját

    A Sony összetöri saját televízióját

  • Microsoft Courier Tablet

    Microsoft Courier Tablet

Előző
Következő