VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

VÁLLALATOK

Hárommilliárd forintos fejlesztés indul a zalakarosi fürdőben

2007. 10. 26. 13:44|Vállalatok
Több mint hárommilliárd forintért tovább bővül a zalakarosi fürdő, a település pedig új városközpont építésébe kezd - hangzott el pénteken Zalakaroson, a Pannon Termál Klaszter és a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett nyugat-dunántúli termálszezon-megnyitón.

A két szervezet immáron hetedik közös szezonnyitóján Czirákiné Paukár Judit, Zalakaros alpolgármestere elmondta: az évente 700 ezer vendéget fogadó város képének átalakítására törekszenek. Az önkormányzat koncepciója szerint 2007 és 2013 között a "hangulatos, magas presztízsű, családias, elismert nemzetközi gyógyhely" arculatának megteremtése a legfőbb céljuk.

Egy multifunkciós új városközpontot alakítanak ki sportolási, szórakozási lehetőségekkel, sétálóutakkal, új szolgáltatásokkal. A már korábban meghirdetett országos tervpályázatot a napokban bírálták el, az önkormányzat a közeljövőben választja ki a nyertes elképzelést. Hosszú távú elképzelésként a város négysávos főútját szűkíteni szeretnék, részben sétálóúttá alakítva, ha elkészül a várost elkerülő út - részletezte a fürdőváros alpolgármestere.

Horváth Vencel, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a gyógy- és élményfürdő déli oldalán új, hatszintes épületkomplexumot terveznek a fitness-wellness szolgáltatások fejlesztésre, a fürdő mellé építendő két új szállodát pedig majdan alagúttal kötnék össze a gyógyfürdővel.

A mintegy hárommilliárd forintos beruházás 30 százalékát pályázati forrásból kívánják előteremteni, a fennmaradó részt 900 millió forint önrészből és bankhitelből fedezik. Az építésről szóló szerződést novemberben írják alá és 2008 végére, 2009 elejére fejeződne be a beruházás.

Németh István, Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója - egyben a PANNON Termál Klaszter elnöke - a vasi fejlesztésekről elmondta: bővíteni kívánják a kapacitásaikat, a minőségi színvonalat és a gyógyászati palettát. Ehhez bővítik az élményfürdőt, a wellness blokkot és a gyermekes családok fürdési lehetőségeit.

A hévízi fejlesztési elképzelésekről Hegedűs Lajos, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. ügyvezető igazgatója közölte: a tófürdőre épített pavilonokból a jövő év tavaszáig a partra viszik a legtöbb funkciót, vagyis az öltözőket, kiszolgáló létesítményeket. Új fürdő- és terápiás centrum építése indul 2008 elején az országosan kiemelt uniós fejlesztési program keretében, és folytatják a kórházi épületek felújítását, átalakítását.

Hévízen is szélesítenék a látogatók körét élményfürdő kialakításával és a szállodai kapacitás bővítésével. A következő négy évben 10-12 milliárd forintos fejlesztések valósulhatnak meg a fürdővárosban - ismertette az ügyvezető igazgató.

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai gazdaság 5 százalékát, multiplikátor hatásával több mint 8 százalékát adta az idegenforgalom 2006-ban. Az egészségturizmushoz kötődik a hazai szállodai férőhelyek 20 százaléka.

A hazai és külföldi turisztikai kereslet növelésére nagyobb hangsúlyt kívánnak adni a marketingnek. A jelentősebb küldőpiacok, mint Németország, Nagy-Britannia, Ausztria és Olaszország mellett ígéretes lehetőségek vannak új skandináv, francia és kelet-európai vendégek meggyőzésére. Róna Iván közölte: 2008 a Vizek Éve lesz Magyarországon, ez pedig az egészségturizmus további erősítését is szolgálja.

Magyar Turizmus Zrt. - az elmúlt évek árbevétele


Pannon Gsm Távközlési Zrt. - az elmúlt évek árbevétele


Szerző: MTI Eco
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Hárommilliárd forintos fejlesztés indul a zalakarosi fürdőben
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX

2010. február 9. 09:16
20 608,39
1.52%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 185.85 -0.586% CHF/HUF
EUR/HUF 272.83 -0.317% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.558% EUR/USD
USD/HUF 198.72 -0.936% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.15%
  • Futura Pénzpiaci Alap I sorozat 1.89%
  • Futura Pénzpiaci Alap B sorozat 1.79%
Új piacok - indulás előtt Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Méretei, dinamikája alapján magyar cégek százai kellene, hogy mozogjanak az indokínai piacokon, de a tapasztalat mást mutat. Az okok nyilván több tényezőre vezethetők vissza, az egyik a már említett információhiány. A presztízs fontos tényező. Magyarországnak egy sereg területen nagyon jó a megítélése (gyógyszerek, orvosi műszerek, élelmiszeripar) azonban gépipari berendezések területén jó alaposan meg kell magyarázni, hogy miért nem egy német versenytárssal kell szerződni. »
A hálózat csapdájában Karlinger László
rovatvezető
HR Cafe
Biztos sokan emlékeznek arra a filmre, amiben Sandra Bullock egy nap arra ébred, hogy kitörölték a nevét és személyiségét a központi informatikai hálózatból és mindenki az életére tör. Biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják mit jelent a szervezeti hálózatkutatás és milyen összefüggés van a kapcsolatok sűrűsége és a teljesítmény között. »
EU-integráció cégeladással Préda István
alapító-vezérigazgató
MB Partners Zrt.
Mikroszinten az EU-integráció európai méretekben való gondolkodást jelent: amikor a vállalat nem magyarnak, hanem európainak definiálja magát, olyan cégnek, amely több tucat országban, több nyelven eladható terméket, szolgáltatást nyújt. Európánk a XXI. századi versenyt csak akkor állja majd Kínával, Amerikával, ha a nyelvi akadályokat leküzdve életre kelti 330 milliós közös piacát. »
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
  • Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 2.94%
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.49%
  • Postás Magánnyugdíjpénztár 2.18%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Demszky Gábor és Kocsis István sajtótájékoztatója

  • Bokros Lajos beszéde - Fotó: Darnay Katalin

  • Orbán évértékelése - Fotók: Kallus György

  • Busójárás Budapesten

  • Hagyó Miklós visszalépett - Fotó: Kallus György

  • Az LMP betiltatná Romániában a cianidos bányászatot Fotók: Barna Máté

Előző
Következő
  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

  • Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

    Sokkoló videó a hamis gyógyszerek ellen

  • Sony Ericsson Xperia, kémvideó

    Sony Ericsson Xperia, kémvideó

  • Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

    Reva - Az elektromos kisautó hozzánk települhet

  • A Sony összetöri saját televízióját

    A Sony összetöri saját televízióját

  • Microsoft Courier Tablet

    Microsoft Courier Tablet

Előző
Következő