VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

VÉLEMÉNY

Az MSZP programja

2009. 12. 14. 05:00|Vélemény
„Mi, szocialisták azt akarjuk, hogy előremenjünk” – áll az MSZP hétvégén elfogadott programjában. Nem szép dolog kiragadni egyetlen mondatot a 15 oldalas dokumentumból, mentségemre legyen, hogy a többi sem sokkal színvonalasabb.
Az említett idézet egyébként az Új kiegyezést! címet viselő írásnak abban a részében található, ahol épp a demokrácia és a szabadság korlátozásával vádolják a jobboldalt.

De merre is van az „előre”? Mert ha visszatekintünk az elmúlt hét és fél évre, akkor azt láthatjuk, hogy – kissé leegyszerűsítve – a második ciklus végére nagyjából sikerült helyrehozni azt, amit az elején elrontottak a szocialista vezetésű kormányok. Kivéve a közben felhalmozódott adósságot: azt ugyanis még évekig nyögnie kell a gazdaságnak. Lehet persze a válságra meg annak sikeres kezelésére hivatkozni, de a kényszer nélkül valószínűleg még rosszabb lenne a helyzet.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Ilyen teljesítmény után természetesen nehéz hihető és értelmes programmal előállni. Ilyenkor már valóban csak olyanokat lehet idézni, mint tette azt a kongresszuson Lendvai Ildikó pártelnök: „Gyújtsd meg emléked, s lásd magad a fénybe” (sic!).
S míg a küldöttek megpróbálták Dante sorait saját sorsukra értelmezni, közben elkeseredett harc folyt a listás helyekért.
A fő kérdés ugyanis mostantól legtöbbjük számára az, ki lesz képes a következő parlamenti ciklusban átszállni az MSZP hajójáról a mentőcsónakba. Programnak ez sem utolsó.
Szerző: GCs
Őrizze meg cége rugalmasságát!
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Az MSZP programja
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX (zárva)

2010. március 19. 16:36
23 546,14
-1.93%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 184.2 +0.271% CHF/HUF
EUR/HUF 264.24 +0.31% EUR/HUF
EUR/USD 1.35 -0.004% EUR/USD
USD/HUF 195.54 +0.345% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 2.2%
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.03%
  • CIB Pénzpiaci Alap 1.8%
Újabb párbeszéd Oszkó Péter
pénzügyminiszter
Pénzügyminisztérium
A 2006-ot megelőző felelőtlen költségvetési és jövedelempolitika jól mutatta a belső keresletélénkítés korlátait. ... A belső fogyasztásnak az államadósság növekedéséből finanszírozott mesterséges élénkítése tehát nem hogy segítette volna a hazai gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozói szektor felzárkózását, de éppen erre az időszakra tehető, hogy ez a szektor a régiós versenytársaktól fejlődésben, hatékonyságban egyre inkább lemaradt... További írások itt találhatóak »
(Alul)motivált hallgatók Kovács Barbara
egyetemi hallgató
Budapesti Corvinus Egyetem
Üres előadók, kávézgató diákok. „Elég nekem a kettes, úgysem nézi senki.” Ezzel a látvánnyal és hasonló mondatokkal szembesülünk sok egyetemen. Addig különösebben engem sem zavart ez a hozzáállás, amíg nem helyeztem át a székhelyemet Szingapúrba, és nem ismertem meg az ottani egyetemen a mentalitást és a folyamatos hajtást. De mi is a különbség oka? További írások itt találhatóak »
Választás - politika - pénz Szombati Zsuzsa
Tanácsadó Testület tagja
Transparency International
Elsőrendű fontosságú lenne, hogy a pártok hivatalosan is megfelelő nagyságú (a mainak a többszöröse) összegekkel rendelkezzenek politikai kampányuk finanszírozására, ne pedig rejtett módon tegyék ezt További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
  • Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 3.18%
  • MKB Nyugdíjpénztár 3.11%
  • Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 3.08%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Gyurcsány Ferenc értékelője a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén - Fotó: Darnay Katalin

  • Rablási kísérlet az Erste egyik pesti fiókjánál - Fotó: Kallus György

  • Károly herceg Camillával a Parlamentben - Fotók: Kallus György

  • Károly herceg és Camilla hercegnő látogatása (2) - Fotó: Kallus György

  • Károly herceg és Camilla hercegnő látogatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Agyonlőtték a szír pénzváltót - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

    Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

  • Szemmel irányítható kütyük

    Szemmel irányítható kütyük

  • Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

    Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

  • A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

    A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

  • Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

    Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

Előző
Következő