Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Háttér
A lényegről beszélnek
Az elmúlt napok nyilatkozataiban nem az a legfontosabb, hogy lesz-e Európai Monetáris Alap, vagy hogy pontosan mivel segíthetik ki a görögöket, hanem az, hogy végre konkrét dolgokon keresztül egyre inkább a lényegről kezd beszélni mindenki.
Csiki-Bege: Bankjaink visszaélnek helyzetükkel
Cinikus bankvezető nyilatkozik: „Kit érdekel a médianyilvánosság és a PSZÁF? Senkit.” És valóban, ez a szakma azt tesz, amit akar a partnereivel, hiszen a szerződéseivel, erőfölényével és tisztességtelen piaci magatartásával, felelőtlen döntéseivel büntetlenül és számonkérés nélkül rombolja le vállalkozások évtizedes, kemény munkáját, tesz tönkre emberi sorsokat. A háromszoros bankbiztosítéki háttér ellenére a cégcsoportom működését ellehetetlenítő banki inkasszókra a kifogás is cinikus, ráadásként legfelsőbb szinten szól: „Betéteseink érdekében tesszük.”
Magyar vállalkozók! Kivel fogjunk össze?
Cinikus bankvezető nyilatkozik: „Kit érdekel a médianyilvánosság és a PSZÁF? Senkit.” És valóban, ez a szakma azt tesz, amit akar a partnereivel, hiszen a szerződéseivel, erőfölényével és tisztességtelen piaci magatartásával, felelőtlen döntéseivel büntetlenül és számonkérés nélkül rombolja le vállalkozások évtizedes, kemény munkáját, tesz tönkre emberi sorsokat. A háromszoros bankbiztosítéki háttér ellenére a cégcsoportom működését ellehetetlenítő banki inkasszókra a kifogás is cinikus, ráadásként legfelsőbb szinten szól: „Betéteseink érdekében tesszük.”
Hogyan lehet megtanítani a disznókat repülni?
Görögország fiskális problémái – mint azt már számos alkalommal kifejtettem – globális viszonylatban csak a jéghegy csúcsának számítanak. A nemzetközi pénzügyi válság következő szakaszában a szuverén adósságkockázatok emelkedésére kell számítani, főleg azon fejlett gazdaságok körében, amelyek masszív költségvetési hiányokat halmoztak fel, miután a növekedés serkentése végett társadalmasították a magánveszteségeket.
Program van, de lesz-e konvergencia is?
A jövőben immár növekedési pályára álló ország képe rajzolódik ki hazánk frissített konvergenciaprogramjából (KP). Ez a jelen világgazdasági viszonyok között akár dicséretes is lehetne, ha a magyar konvergenciaprogramok fő üzenete nem mindig ugyanarra a logikára épülne: jelenleg még bizonytalan és rossz a helyzet, de hamarosan megindul a fellendülés.
A nagy bankok csak egyre nagyobbakká válnak
A súlyos bankválságok fájdalmas és hosszan tartó töréseket okoznak, egyúttal azonban meglepetésekkel is szolgálnak. Arra a kérdésre, hogy kiket kell okolni, vannak ugyan válaszok, ezek azonban ritkán állnak összhangban a végül előálló pénzügyi tájképpel.
Közbeszerzések: kit érdekel 1600 milliárd forint?
A hazai közbeszerzési piacon az utóbbi időben körülbelül 1600 milliárd forintot költenek el évente. A kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy a piac szereplőinek túlszabályozott körülmények között kell dolgozniuk, ahol a jogorvoslati kockázat igen nagy. Ez az a terület, amelyet több „salátatörvény” érint. Bármilyen probléma merüljön fel – például a szállítói körbetartozások –, gyorsan előtérbe kerül a közbeszerzési szabályozás, és már módosul is a törvény.
Megszelídítenék a spekulatív tőkét
Brazília és néhány délkelet-ázsiai ország után az orosz kormány is arra készül, hogy korlátozza a beáramló spekulatív tőkét. Eközben már több vezető ipari állam is támogathatónak tartja a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó ötletét.
A gazdasági elégedetlenség ciklusai: merre tovább?
A XIX. századot valósággal hipnotizálta az üzleti tevékenységben megfigyelhető ciklikusság. A jelenségről a francia közgazdász, Clement Juglar megállapította, hogy 9-10 éves ritmikusságot követ. Nekünk legutóbb megvolt a gazdasági túlburjánzás és a dezintegrálódás ciklusa, ez azonban egészen különbözik a korábbiaktól.
Pénzforgalmi szabályozás: a minőség ellenforradalma
A magyar jogalkotás a rendszerváltás óta nem tud olyan minőségű munkát letenni az asztalra, ami igazi segítséget nyújtana a hétköznapokban megoldandó feladatok elvégzéséhez. A jogszabályok tartalma, szerkezete, kapcsolódása más szabályozókhoz nem kellően kidolgozott, átgondolt. A szabályozás nem a gyakorlatból, a mindennapi élet kérdéseiből, problémáiból veszi gyökerét, hanem a politikai szándékok és érdekek állandóan hömpölygő, kiismerhetetlen masszájából.
Görögország bajban
A görögök hamisított adatokkal félrevezették a világot, most pedig a financiális problémáik miatt az euro léte is veszélbe került
Pénzügyi és gazdasági válság
Subprime válságnak indult, mára az egész szabadpiaci rendszert veszélyeztető krízis lett
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Ezt tervezi a Jobbik a nyugdíjrendszerrel
- Jó esély a Fidesznek a kétharmadra, az MSZP-nek a történelmi bukásra
- Önt jól fizetik? Országos felmérés
- Nevet változtat a Pannon
- Meglehet a Fidesz-kétharmad, az LMP is bejuthat
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Elképesztő: mi lesz a forinttal?
- Egyre kínosabb: a Class FM értetlenül áll a Neo adatai előtt
- "Eddig csak az MDF vétett nagy hibát a kampányban!"
- Kövér: Kell a fészkes fenének a Jobbik!
