Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.
Azt mondta: azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely.
Novák Katalin kitért arra is, hogy bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól. A mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt - mondta.