Feledékenység, diszkrét felügyelet

Magyarországon mintegy 160-200 ezerre tehető azok száma, akik különböző súlyosságú kóros feledékenységben (demenciában) szenvednek. Az Alzheimer-kór és más, feledékenységgel járó betegségek terjedése világjelenség, ennek megfelelően az Európai Unióban is keresik a megoldást a problémára. Jóllehet a személyes gondozást és ápolást, valamint a gyógyszeres kezelést nem pótolhatja semmi, vannak olyan esetek és helyzetek – különösen a feledékenység enyhébb szakaszaiban –, amikor az infokommunikációs eszközök is nyújthatnak hatékony segítséget az érintettnek és családjának. Ezt felismerve indították azt az európai uniós projektet, amelynek magyar résztvevői is vannak, és amelyben a hazai fejlesztésű rendszert egy idősotthonban már ki is próbálták.

A CCE – Távgondoskodás feledékeny idős embereknek című projekt célja a feledékeny emberek tevékenységének követésére alkalmas infokommunikációs megoldások kidolgozása és tesztelése. Olyan hardver-szoftver eszközöké, amelyek a betegség egy bizonyos fokáig közvetlen segítséget nyújtanak az idős embernek, emellett közvetetten a családot, az ápolók és a kezelőorvos munkáját is segítik. A 2009 júliusától 2012 júniusáig futó, 3,46 millió euró költségvetésű projektben angol, holland, német és magyar tagokból álló konzorcium dolgozik. Magyarországot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, azon belül az Egészségipari Mérnöki Tudásközpont (BME EMT), valamint a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék, továbbá az Innomed Zrt., valamint a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület képviseli.

A BME fejlesztői által kidolgozott rendszert – az egyetemi tesztek után – az elmúlt két hónapban a sződligeti Kék Duna Idősek Otthonában is kipróbálták. A tervek szerint a közeljövőben egy lakásban folytatnak éles tesztet. E kísérletek tapasztalatai nélkülözhetetlenek a rendszer finomításához, a majdani termék kialakításához.

A fejlesztők egyszerű, megvásárolható érzékelőket alkalmaztak és integráltak egységes rendszerbe. A nyugdíjasotthon egyik kis lakásában 11 szenzort helyeztek el, amelyek az ajtók és ablakok nyitását, a szobában végzett mozgásokat – lefekvés, leülés a karosszékbe –, valamint néhány elektromos berendezés teljesítményfelvételét kísérték figyelemmel. Az érzékelt adatok vezeték nélküli hálózaton jutottak el a lakásban elhelyezett, hálózati átjáróként szolgáló hordozható számítógépbe. Az összegyűjtött és feldolgozott információhoz az interneten keresztül férhettek hozzá az arra jogosultak, a teszt során a fejlesztők, egyébként a családtagok, ápolók, orvosok. Jóllehet a tesztben nem alkalmazták, a rendszer figyelmeztetéseket is adhat: például hangjelzéssel hozhatja az idős ember tudomására, hogy nyitva hagyta a hűtőszekrényt, vagy az interneten és/vagy a mobilhálózaton keresztül – e-mailben vagy SMS-ben – jelezheti a távol lévő családtagnak, gondozónak, hogy valami baj van, például az idős ember elhagyta a lakását.

„Hangsúlyozom, hogy nem alkalmazunk kamerákat, a szenzorok csak mozgást, az elektromos fogyasztás változását, valamint egyéb, az igényekhez igazodó paramétereket, például hőmérsékletet, páratartalmat érzékelnek. Ebből fakadóan rendszerünket csak akkor lehet alkalmazni, amikor egyetlen ember tartózkodik a lakásban. De a cél is az, hogy az egyedül lévő feledékeny ember legyen biztonságban, mégpedig úgy, hogy személyiségi jogai ne sérüljenek. Rendszerünket ezen alapelvek figyelembevételével fejlesztettük” – mutatott rá Kiss Norbert, a BME EMT mérnöke, a CCE projekt magyarországi vezetője.

Természetesen a kutatás-fejlesztés, és így a CCE projekt keretében végzett tevékenység is csak a kezdeti lépés ahhoz, hogy a fejlesztési eredményekből termékek, a piacon értékesíthető szolgáltatások szülessenek. A termékké válás útja azonban meglehetősen rögös. Akadályt jelent például, hogy az alkalmazott szenzorok jelenleg viszonylag drágák, hiszen tömegméretű használatukról még európai viszonylatban sem beszélhetünk. Egy a sződligetihez hasonló teljes rendszer egyszeri beruházási költsége mintegy 300 ezer forint. Ehhez jön még az internethasználat, valamint a felügyeletet ellátó diszpécserszolgáltatás összességében 6-8 ezer forintos havi díja.

„Noha első hallásra riasztóak ezek az összegek, ne felejtsük el, hogy egy Alzheimer-kórban szenvedő, otthon élő beteg 24 órás felügyelete havonta körülbelül nettó 200 ezer forintba kerül. Ezzel összevetve már nem is tűnik olyan hatalmasnak a szenzoros rendszer ára” – fogalmaz Kiss Norbert.

Tesztfázisban a projekt

A tesztre Kiss Péter, a Kék Duna otthon igazgatója önként jelentkezett. A kísérletben a felkért idős hölgy feladata az volt, hogy naplózza főbb tevékenységeit, így például azt, hogy mikor kelt fel, mikor volt a fürdőszobában, mikor nézett tévét. A napló és a rendszer által rögzített eredmények pontos összevetése még folyamatban van, annyi azonban már tudható, hogy a szenzorok több mint 90 százalékban helyesen érzékelték a mozgásokat és egyéb paramétereket. A fejlesztők arra is kíváncsiak voltak, hogy a szenzorokban milyen sűrűn kell elemet cserélni. Az elemek kibírták a két hónapos tesztet. A szenzoros rendszer hálózati átjárójául szolgáló számítógép fogyasztása körülbelül 60 watt. A folyamatos működéssel a villanyszámla annyival nő meg, mintha egy 60 wattos körte egész nap égne.