Mivel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. még 2010-ben két pályázaton is sikeresen vett részt, ezért megkezdődhettek a Rudas és a Lukács gyógyfürdők felújítási munkálatai. A meglehetősen lerobbant állapotú Rudasban egyebek mellett új fűtési és szellőztetési rendszert, új vizesblokkot és büfét alakítanak ki, valamint korszerűsítik a világítást.
A BGYH tájékoztatása szerint a műemléki rekonstrukció költsége csaknem 493 millió forint, ebből 393 millió uniós támogatás. „A tervezési program legfontosabb célkitűzése a homlokzat és a tetőszerkezet felújítása, valamint a két épületrész közti szabad átjárás biztosítása úgy, hogy a fürdővendégek a fürdő összes szolgáltatását igénybe vehessék” – közölte a BGYH. A Lukácsban is megújul a fürdő több részlege, valamint új szolgáltatásokat, büfét, kávézót alakítanak ki. Felújítják a régi öltözőket és befejezik a napozóteraszt is. A beruházás költsége 1,3 milliárd forint, ebből egymilliárd az uniós támogatás. „A műemléki rekonstrukció érinti többek között a homlokzatot. Az iszapépületet és a termálfürdő épületét nyugaton összekötő épületszárnyat is felújítják, részben funkcióváltás is történik” – tudatta a fürdővállalat. A vendégek előtt eddig elzárt alagsori helyiségeket is megnyitják. A munkákra kiírt közbeszerzéseket mindkét esetben a Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Zrt. nyerte meg. A BGYH a Lukács és a Rudas fürdők felújításának kommunikációjára is keresett vállalkozót, a Közbeszerzési Döntőbizottság azonban még márciusban megsemmisítette a tender eredményét. Az eljárást a Merlin Communications és a Wise Advisory Group alkotta konzorcium nyerte meg, összesen nettó 47,78 millió forintos árajánlattal.
A jövő évre vonatkozó fejlesztési tervek között szerepel a Gellért és a Széchenyi gyógyfürdő komplex gépészeti rekonstrukciója is. A fürdő korábbi, összesen 3,2 milliárd forint értékű beruházásai a vendégforgalom által közvetlenül érintett területeket érintette, de a működést biztosító gépészeti berendezések felújításai késedelmet szenvedtek, ezért is helyeznek nagy hangsúlyt erre. A budai Király fürdő jelenlegi állapota igencsak ellentmond nevének: nem nyújt túl előkelő látványt.
A másfél milliárdos felújításhoz a tervek már régen elkészültek, talán előbb-utóbb pénz is kerül. A fürdőben jelenleg nincs úszómedence, de átépítésével, a jelenleg kihasználatlan kádosztály megszüntetésével kialakítható lenne egy kisebb úszómedence. A koncepciót a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervtanácsa jóváhagyta, és télen megkapta az elvi építési engedélyt is. „Az egészségturizmus a kitörés lehetőségét hordozza, hiszen szerte a világban megfigyelhető, hogy a többhetes nyaralás helyett rövidebb utakat választ a közönség. E tendencia alól pedig egyedül az egészségturizmus a kivétel, mert megelőzésre vagy egy-egy kúrára továbbra is szívesen fordítanak akár heteket a vendégek” – mondta Sztojanovits Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. németországi és svájci piacért felelős igazgatója. A KSH adatai szerint tavaly gyógyszállodában és wellness-szállóban összesen 540 ezer vendég szállt meg, a gyógyszálló vendégeinek száma 20,7 százalékkal csökkent, míg a wellness-szállodáké 42,1 százalékkal nőtt. Tavaly a gyógyszállodákban 1,027 millió vendégéjszakát töltöttek el, ez szintén 20,7 százalékos csökkenés. A wellness-szállókban eltöltött vendégéjszakák száma 40 százalékkal 868 ezerre emelkedett.
Az egészségturisztikai motivációval beutazó külföldiek száma 2010-ben 1,8 millió főre emelkedett. A Magyar Fürdővárosok Szövetsége egy felmérés alapján úgy látja: a gyógyturizmus fejlesztését leginkább az utófinanszírozással működő pályázati rendszer gátolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.